2016. július 20., szerda

Idézőjel (Anton Szemjonovics)

„A fegyelmet gyakran szembeállítják a szabadsággal. Ez ostoba dolog! A szabadság nem korlátlanság. A korlátlanság bármiféle cselekvés elkülönült lehetősége. (…) A szabadság társadalmi intézmény. (…) A szabadság nem elkülönülésemnek, hanem éppen társadalmi megállapodásnak az eredménye. A szabadságot az önkénnyel kell szembeállítani. A társadalmi fegyelem, amely az önkényesség korlátozására irányul világosan összekapcsol engem a társadalom minden elemével, s ezzel lehetővé teszi számomra, hogy pontosan figyelembe vegyem körülményeimet, és pontosan kiválasszam a helyes cselekvést. A korlátlanság rohanás légüres térben. A szabadság nyugodt közlekedés.”
(Anton Makarenko)

2016. július 19., kedd

Száműzöttek Serege XXIII.

A Klapka-légió

A Klapka-légióról azt mondta valaki, hogy az egyik legrövidebb ideig fennálló magyar katonai alakulat volt. Sorsuk a Száműzöttek Seregének eddigi alakulatai közül leginkább az első két Bolgár Légióéra emlékeztet. Az ellenséggel nem csaptak össze, ennélfogva viszont egyetlen halottuk sem volt. (Nem tudom, észrevettétek-e de engem kifejezetten szórakoztat az ilyen alakulatok története.) A rezignáltan reménytelen katonai akció, amire vállalkoztak egy rezignáltan bús film ihletője lett, ami nekem nagyon tetszik. Amellett, hogy végtelenül szomorú, van valami szép is abban, ha valaki egy hősi (szándékú) erőfeszítésbe kezd, ami aztán (többek között) azon bukik el, hogy akikért indul az erőfeszítés, azok totálisan ignorálják. Nem véletlen, hogy ilyenekről gondolkozom, megtapasztaltam magam is. (We’re all Klapka’s Legion, my friends.) Ezért viszont a Száműzöttek Serege-sorozat mai része egyben egy filmajánló is lesz.

Klapka György tábornok, mint azt mindannyian tudjuk 1849-ben sikerrel védte Komárom várát az osztrák csapatok ellen, még hónapokkal azután is, hogy a magyar fősereg letette a fegyvert. Ennélfogva viszont a császáriak kénytelenek voltak vele külön békét kötni: Komárom feladása fejében a védőseregből senki nem került hadifogságba, mindenki szabadon külföldre távozhatott. Ez, hogy Klapkának ilyen kedvezően sikerült kijönnie abból a harcból, ami egészében nem volt ennyire sikeres, meg is alapozta a tábornok legendáját.

Az ezt követő időszakban Klapka György előbb Párizsban, majd Svájcban élt. Ez utóbbiban bankárként dolgozott, mert ehhez is értett. Mint nemzetközi üzletkötő széles kapcsolati hálót épített ki, ami jól jött a magyar forradalmár-emigrációnak. Klapka sok helyen tudott lobbizni. Benne volt a keze az Itáliai Magyar Légió létrehozásában is, bár ennek nem ő maga állt személyesen az élére. És nagy szerepe volt abban is, hogy a magyar emigránsok megtalálták a hangot, és baráti kapcsolatokat építettek ki a román forradalmárokkal és román vezető körökkel is. (Azt hiszem, erről még lesz szó a blogon.) Klapka György személyesen tárgyalt a megválasztott román fejedelemmel, Alexandru I. Cuzával, akivel kölcsönösen nagyon szimpatikusak voltak egymásnak. De erről majd máskor.

1866-ban aztán az egykori legendás tábornok, aki az utóbbi időben inkább diplomata volt, újra arra kapott lehetőséget, hogy hadvezéri erényeit is megcsillogtassa. Kitört ugyanis a porosz-osztrák háború. Ennek a tétje a következő volt. Az 1860-as években ismét felvetődött, hogy a különálló sok kis német nyelvű tartományból létrehozzanak egy egységes Németországot. Ez 1848-ban nem sikerült köztársasági alapon. Ezért most császárság létrehozásával próbálkoztak. Kérdéses volt azonban, ki kapja a német császári címet: a Poroszországban uralkodó Hohenzollern-család vagy az Ausztriában uralkodó Habsburg-család. Ezen kitört a harc. Mivel a Habsburg-család nyomta el akkoriban Magyarországot is, a magyar emigráció számára természetes szövetségesként kínálkoztak a poroszok. Klapka György és emigránstársai Poroszországba utaztak, és megszerezték az engedélyt, hogy egy új, porosz-szövetséges magyar haderőt szervezzenek az eredetileg a Habsburg-seregben szolgáló, de fogságba esett magyarokból. Ebbe a légióba végül 1500-an jelentkeztek.

Belőlük gyalogságot, lovasságot és tüzérséget is szerveztek. A terv az volt, hogy ez a sereg egy másik frontvonalat nyit az osztrákok ellen: a fő fronttól távol sutyiban bejutnak Magyarországra, ahol fellázítják a lakosságot a Habsburgok ellen, Magyarország újra kikiáltja a függetlenségét, a Habsburg-hatalom pedig összeomlik a porosz és magyar nyomás alatt.

A Légió a filmben porosz egyenruhát visel (kivéve a tiszteket, akik az Itáliai Magyar Légiótól örökölt mentékben vonulnak), csak a legendás szegedi 9. honvédzászlóaljra emlékeztető piros sapkájuk és a rajta lévő kokárda emlékeztet rá, hogy magyar alakulattal van dolgunk. Azóta egy csomó eredeti fénykép került elő a Klapka-légióról, amiket Máday Norbert, kung-fu-oktató adott ki album formájában.

Ezekből kiderül, hogy a Klapka-légió közkatonái ugyanúgy zsinóros atillát, feszülős „magyarnadrágot” (cicanacit) és bakancsot hordtak, mint az Itáliai Magyar Légió közlegényei. (Pedig az egyenes porosz nadrág és a masszív csizma szerintem praktikusabb és kényelmesebb lehetett, mint a szűk magyarnaci és a bakancs.)

A Klapka-légió 1866. júliusában indult útnak Magyarország felé. Közben július 3-án lezajlott a háború döntő csatája Königgrätznél,

amelyben a poroszok laposra verték az osztrákokat, így megindultak a béketárgyalások. A magyar csapat be tudott jutni Magyarországra, de rá kellett jönniük, hogy ha a másik fronton véget ér a háború, akkor a megmaradt osztrák haderő ellenük fordul, és így semmi esélyük nem marad. Ezért Klapka végül a visszavonulás mellett döntött. A Klapka-légió visszavonult porosz földre. Közben persze egy csomó katona dezertált, amin nem is lehet csodálkozni. Egy hadifogoly elsődleges célja mindig a hazajutás, ez az, aminek érdekében elsősorban hajlandó beállni egy új katonai alakulatba. És a Klapka-légió katonái hazaértek, úgyhogy egy csomóan nem akartak megint visszafordulni egy idegen országba.
A porosz-osztrák háborúnak így három nagyon fontos következménye lett. Az egyik, hogy a Hohenzollernek álltak a Német Császárság élére. (Magát a Német Császárságot azonban csak öt évvel később, 1871-ben kiáltották ki.) A másik: éppen emiatt létezik ma egy önálló Ausztria állam, mert a Habsburgok állama így nem lett az egységes Németország része. A harmadik viszont az, hogy a Habsburg-család is kénytelen volt belátni, hogy csak saját magukat gyengítik, ha nem egyeznek ki sürgősen Magyarországgal. Így jött létre az a kompromisszum, amit mi „a” Kiegyezés néven ismerünk 1867-ben. Ekkor aztán Klapka György és Légiójának tagjai is hazatérhettek az emigrációból.

Na és akkor nézzük most a filmet! A Klapka-légió című film 1983-ban készült Hajdufy Miklós ötlete alapján Hajdufy Miklós rendezésében. Az elsődleges kérdés, amire választ keres: lehet-e egy katonai alakulatról olyan izgalmas filmet forgatni, amiben egy puskalövés illetve csatajelenet sincs. Én azt mondom: igen, lehet, mert a film egyébként nagyon izgalmas más emberi és társadalmi kérdéseket feszeget. De simán lehet, hogy csihi-puhi és piff-puff híján ma már annyira nem mindenkinek lesz érdekes. A film nagy része abból áll, hogy a Légió katonái fel-alá vonulgatnak úttalan utakon (erdőkben és patakokban), és időnként megállnak beszélgetni. Más szóval: a filmforgatás gyakorlatilag egy Klapka-légió-emléktúra lehetett. Én szerettem ezt nézni, mert engem a katonai hagyományőrzésben is leginkább a történelmi katonai felszerelésekkel való túrázás vonz.

A film főszereplői nagyrészt valós történelmi alakok a Klapka-légió vezérkara.
 
Klapka György szerepében Tordy Géza. Azért ez a Klapka egy kicsit talán túlságosan határozatlan és jóindulatú. Az eredeti ennél egy fokkal erélyesebb lehetett.

Komáromy György szerepében Horváth Sándor. Az eredeti alak 1848-ban a 16. (Károlyi) honvéd huszárezred századosa. Haynau évekre becsukatta, szabadulása után ő lett a Kossuth-emigráció egyik hazai összekötője.

Csáky Tivadar szerepében Végvári Tamás. Az eredeti alak Kossuth-emigráció másik hazai összekötője. A magyar szabadkőművesség egyik újjászervezője.

Bethlen Gergely szerepében Ferenczy Csongor (Mert ha már erdélyi magyar, játssza egy erdélyi magyar színész). Az eredeti alak a szabadságharc egyik nagy erdélyi hőse, a 15. (Mátyás) huszárezred szervezője. Az Itáliai Magyar Légióban is fontos szerepe volt.
 
Mednyánszky Sándor szerepében Koltai János. Az eredeti alakról nem sokat tudok, csak annyit, hogy szintén a szabadságharcban harcolt, két testvérével együtt. (László őrnagy Haynau terrorjának első áldozata, Cézár pedig a szabadságharc tábori főlelkésze volt.) Az ő révén van beemelve a történetbe egy leheletfinoman szép szerelmi szál is, ami egészen érdekes. (Mivel már idősödő emberek között bonyolódik, szokatlan, de nagyon szép.)

Simonyi Ernő szerepében Mensáros László. Simonyi volt Kossuth Lajos személyes (civil) megbízottja a Légió mellett. A film alapján egy rendkívül merev gondolkodású, ugyanakkor végtelenül kekec jogász volt, aki egy pillanatig sem habozott belepofázni az égvilágon mindenbe, abba is, amihez nem értett (azt hivén, hogy egy jogász mindenhez ért). Célravezető lett volna csizmaorral küldeni vissza a megbízójához, amit a vezérkar nagy része örömmel meg is tett volna. Hogy Simonyi sokáig elkerülte ezt, azt éppen annak volt köszönhető, hogy lépten-nyomon Kossuthra hivatkozott.

De a legérdekesebb történetszál mégis két valószínűleg fiktív alaké, két jó baráté: Szabó Gáspáré és Talldy Balázsé.

A legjobb benne az, hogy az ő előtörténetük nincs is konkrétan elmesélve, hanem csak a párbeszédeikből ismerjük meg fokozatosan. És ezek a párbeszédek a film legsikerültebb és legérdekfeszítőbb részei, ezekben mutatkozik meg igazán a Klapka-légió drámája. (És nem annyira a vezérkar néha töketlenkedésszámba menő vitáiban.)

Szabó Gáspár (Koncz Gábor) egy parasztfiúból felemelkedett kemény hadnagy. Ő az, aki továbbra is fanatikusan hisz az „Ügyben”, a magyar szabadság ügyében.

Talldy Balázs (Kozák András) közlegény viszont szkeptikus a Klapka-légió vállalkozását illetően, és nemcsak hadászati szempontok miatt, hanem azért is, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy a magyar nép egy új háborút akarna Magyarország területén, és szívesen fogadna egy külföldről hirtelen otthon termő, minden megszokottat fenekestül felforgató hadsereget. De Balázs mégis megy, és csinálja amit kell, nemcsak azért, mert haza akar jutni, hanem régi barátaiért is. Ami pedig előtörténeti szálként kiderül (spoiler?): Balázs egy nemesi ifjú, aki eredetileg Gáspár földesura volt, de mindketten komolyan vették 1848 társadalmi egyenlősítő törekvéseit, és a jobbágyfelszabadítás után összetegeződtek és jó barátok lettek. Együtt verekedték végig a szabadságharcot, és mindig tartották egymásban a lelket. Balázs most kétségei miatt nem vállalta a tiszti rangot a Klapka-légióban, amit Gáspár kevéssé tud megérteni, de valami tiszteletet is ébreszt benne barátja gesztusa.

A két figura és történetük annyira eredeti és nekem annyira tetszik, hogy tervbe vettem, hogy ha egyszer regényt írok 1848-ról és 1849-ről (és erre azért van esély), abban szerepeltetni fogom Szabó Gáspárt és Talldy Balázst. Izgalmas lenne kitalálni, hogy tizenhét-tizennyolc évvel korábban hogyan nézhetett ki kettejük izgalmas barátsága, amelynek hullámzását, dinamikáját ez a két ügyes színész ilyen jól tudta megjeleníteni. (Egyébként mindketten azt játsszák, amit szoktak, Koncz Gábor az egyszerű és indulatos, de nagyszívű parasztgyereket, Kozák András pedig az álmodozó-elmélkedő-szemlélődő értelmiségit, de nagyon jól működik közöttük az a valami, ami két színész együttműködéséhez kell, és amit a női újságírók helytelenül „kémiának” szoktak nevezni.)

A Klapka-légió egy reménytelenségében is tiszteletreméltó vállalkozás volt, amely éppen reménytelensége és elfeledettsége miatt vált számomra jelképpé. Balázzsal és Gáspárral pedig még találkozunk hamarosan.

2016. július 10., vasárnap

70 éves a NéKOSz!

70 éve, 1946. július 10-én indult a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NéKOSz), a magyar történelem egyik hihetetlenül izgalmas demokratikus pedagógiai és politikai kísérlete. Ahhoz képest, hogy milyen fontos hatást gyakorolt sokakra, szinte hihetetlen, hogy formálisan milyen rövid ideig létezett. Hogy ma elfelejtetni igyekeznek velünk, annak megvannak a maga okai, de erről később. Nekünk mindenesetre feltett szándékunk, hogy ne hagyjuk feledésbe menni.

A népi kollégiumi mozgalom története persze kicsit korábban kezdődik: 1939-ben, a Boyai Kollégiummal, amit a Budapestre egyetemre kerülő tehetséges paraszti származású fiataloknak hoztak létre, hogy lakást és közösséget biztosítsanak nekik. Ennek igazgatója, a zseniális és sokoldalú

Boros Lajos lett, aki amellett, hogy bölcsészeti doktor volt, matekot is tanított, és egyébként miután 1956-ban emigrált Amerikába, a sugárzásvédelem egyik elismert szakértője lett.

A Bolyai Kollégiumban a legkülönbözőbb tudományterületeket képviselő hallgatók gyűltek össze. De saját területük mellett mind érdeklődtek társadalmi kérdések iránt is, tanulmányoztak szociológiai kérdéseket is, falukutatásokat szerveztek, és tevékeny szociális életre készültek. Már kezdettől nagyon fontos volt a Kollégium életében az önigazgatás és a belső demokrácia.

1942-től a Kollégiumot Györffy István Kollégiumnak hívták. (Györffy István néprajzkutató volt az egyik, aki kezdeményezte a Bolyai létrehozását annak idején, de meghalt, pont mikor a konkrét megvalósítás elkezdődött.)
A Györffy Kollégium igazgatója pedig

Kardos László lett, magyar-olasz-néprajz szakos bölcsész, aki a visszaemlékezések szerint egyszerre volt kiváló pedagógus és kiváló politikus: nagyon tudott bánni az emberekkel és szervezni is. A Györffy Kollégiumban (nem kis részben mindenki Kardos Lacijának köszönhetően) a társadalmi kérdések aktív alakításának igénye. Amellett a művészeti élet is fontos volt: a kollégisták létrehozták a saját néptáncegyüttesüket,

a Balladaegyüttest, ami egyik motorja volt a magyar néptánc-életnek az elkövetkezendő években. A II. világháború éveiben pedig szinte az egész Kollégium bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, sokan a kollégisták közül fegyverrel is harcoltak a német megszállók és magyar kiszolgálóik ellen.

1945-ben, az újjáépülő országban a Györffy tagjai egyre több új kollégiumot alapítottak szerte az országban, a sajátjukhoz hasonló demokratikus minták alapján. 1946. július 10-én, az egyetemi tanévzárón aztán kimondták a Demokratikus Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom és a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NéKOSz) megalapítását.

„Egy országos mozgalom megalapítására szántuk el magunkat, amely célul tűzi ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, hoz létre és épít fel a középiskolák és főiskolák mellett, amelyekben a szegényparasztoknak és munkásoknak a fiai –tömegesen– anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődhetnek népünk értelmiségévé.” -mondták ekkor
(Az alapító tagok: a Györffy Kollégium, a Petőfi Kollégium, a Zrínyi Ilona Kollégium, az Áchim Kollégium és a Pápai Páriz Ferenc Kollégium).

És a NéKOSz hamar kinőtte magát országos hálózattá. Sok statisztikai adat van a népi kollégistákról, de mégis nehéz felbecsülni, hogy összesen hány embert érintett a mozgalom története során. Az 1946-os célkitűzés az volt, hogy 1948-ra legyen 100 népi kollégium 10 ezer népi kollégistával. Nos, ez 1948-ra talán nem teljesült, de a történet egészét nézve talán igen. (Ha megtalálom a jegyzeteim között a pontos statisztikai adatokat, akkor ideírom őket, ha szeretnétek.) Mindenesetre a hatás akkora volt, hogy valószínűleg jogosan beszélnek sokan „népi kollégista nemzedékről”.

Mi akart lenni a NéKOSz? Demokratikus, autonóm közösségek hálózata. Azaz olyan közösségek összessége, amelyek a közvetlen cselekvés és a közvetlen demokrácia gyakorlatára, társadalmi (konkrét fizikai újjáépítő és aktív művészeti) tevékenységre és kritikus gondolkodásra szoktatja a tagjait. És emellett olyan embereket nevel, akik hatékonyan tudnak más emberekkel együtt dolgozni.
Vagyis másképpen röviden: egy olyan kísérleti mintát adott a NéKOSz, amely ki tudná békíteni és hatékonyan tudná ötvözni a közvetlen demokráciát a képviseletei demokráciával. Manapság, amikor sokan azt hiszik hogy a kettő összeegyeztethetetlen, érdemes lenne a NéKOSz példájára visszanézni.

Mit tanulhatunk tőle? Autonóm közösségek hálózata, azaz:
1. Közvetlen demokrácia helyben: A lehetőségek szerint minél nagyobb döntési szabadság helyi ügyekben, azok között, akik egy közösséget alkotnak, azaz személyesen ismerik egymást.
2. Képviseleti demokrácia: lehetőleg hatékony egyeztetés választott képviselők útján az egyes közösségek között. (Ettől lesz az egész hálózat, nemcsak elkülönülő hordák, törzsek, anarchista közösségek halmaza.)
Emellett pedig, mint már szó volt róla: aktív cselekvés (és ezt is helyben lehet leginkább elkezdeni a minket közvetlenül érintő ügyekben), művészi igényesség és kritikus gondolkodás.

(NéKOSz Központi Táncegyüttese)

Maga a NéKOSz formálisan csak három évig létezett: 1949-ben a kialakuló Rákosi-diktatúra oszlatta fel. Egy kemény diktatúra ugyanis nem tűri az autonóm közösségeket, főleg azt nem, hogy azok hálózatot alkotva alternatívát kínáljanak a parancsuralmi rendszerrel szemben. (Meg persze annak idején beijedtek attól, hogy a NéKOSz a pártok között is önálló politikai szerepre törhet.)
Manapság is ezért nem nagyon igyekszik a hatalom emlékezetünkbe idézni a NéKOSz-t: mert nem a kritikus gondolkodásra és közvetlen cselekvésre nevelés van a napirendjén, hanem éppen ennek ellenkezője: a feltétlen engedelmességre nevelés.

Mindenesetre ma, mielőtt még az EB-döntő elkezdődne, emlékezzünk meg egy kicsit a NéKOSz-ról is. Mondjuk énekeljük el a népi kollégisták indulóját, Jankovich Ferenc dalát (egy régi csángó dal dallamára):


Aztán ha vége az EB-döntőnek, mivel lehetne a NéKOSz-jubileumot méltóbban megünnepelni, mint egy jó kis, fergeteges táncházzal?


Lásd még:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2015/05/az-igenyesseg-akademiaja.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2014/11/akik-ellenalltak-i-resz_7.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2014/12/akik-ellenalltak-iv-resz.html

2016. július 8., péntek

Idézőjel (Pataki)

„Egy társadalom demokratizmusa mindenekelőtt azon múlik, mekkora teret tud nyitni a közös érdekeltségek szülte közösségteremtő társulási szándéknak és akaratnak, éspedig a társadalmi lét minden szférájában: a politikában, a közigazgatásban, az ifjúság életében, a kultúra, a tudomány és a művészet világában egyaránt.”
(Pataki Ferenc: Kardos László emlékezete)

2016. július 7., csütörtök

Vers (vigyázat! nem PC!)

Ideg-projekt

Vágják alattunk a fát,
Hogy abból faragnak igát
Vágják alattunk
Vágják felettünk
Vágják, kivágják a fát

Vágják felettünk a fát
Hogy fogd be a járó pofád
Szembe is por megy
Szájba is por megy
Rágjad: a fűrészport rágd

Vágják a háton a fát
Gerincben minden csigolyát
Hajlik és roppan
Nem baj, ha ott van
Rajtad a százkilós zsák

Vágják a fejben a fát
Az embernek gondolatát
Vágják tudását
Látást s hallását
Vágják az öntudatát

Vágják a szívben a fát
Bontják a szív kosarát
Túl sok ma benne
Az ember szerelme
Nem hagyják, bár hagyhatnák

Vágják a szájban a fát
Az embernek nyelvét, szavát
„Parancs van!” –bőgnek
A zsarnoki gőgnek
Állítják fel anyagát

Vágják gyökérnél a fát
Az önbecsülés fonalát
Légy engedelmes
Így lesz kegyelmes
Az, aki fejedre hág

Vágják itt bennünk a fát
Vénát meg az aortát
Sajog? Hát fájjon!
Kihordod te lábon
Életed gyalázatát

Vághatják bárhol a fát
Az ország „ember-anyagát”
A húsba, a csontba
Metszik sablonra
A szolgaság szimbólumát

Vágják alattunk a fát
Hogy abból faragnak igát
Szép, színes, festett
S ha válladra vetted
Kiáltsd, hogy: „Mily jó! Vivát!”