2015. november 12., csütörtök

Bond a tetőn (de nem a csúcson)

Megnéztem a legújabb James Bond-filmet, a Spectre-t. Gondoltam, írok erről is egy kritikát.

Mivel most először írok kritikát Bond-filmről (pedig már jópárat láttam), ezért gondolom az elején magáról az egész sorozatról, illetve a figuráról is mondanom kellene valamit.

Hát szerintem az egész James Bond-figura egy poénnak lehet szánva eredetileg. Egy szupertitkos ügynök, hírszerző, aki mindenhol a saját nevén szerepel? Ez vicc. Meg az is hogy ez az ember olyan szinten kompetens mindenben, hogy az már abszurd. Szóval szerintem a jó Bond-filmben mindig van, lehet egy kis játékosság, egy kis kikacsintás a néző felé, hogy ez csak mese.
Ezt, vagyis a figura komolyan nem vételét Roger Moore vette a legkomolyabban.

De összességében nekem mégse ő volt a kedvenc Bond-színészem, mert ő végső soron ugyanazt a figurát játszotta James Bondként is, mint amit mindig szokott. (Pl. ami legismertebb szerepe James Bondon kívül: Simon Templar, az „Angyal”, a betörőből magánnyomozóvá avanzsált szépfiú. Az Angyal-sorozat ma már bosszantóan bugyutának hat, de ha mélyére néz az ember, rájön, hogy az se más nagyon, mint a Bond-széria, csak a Bond-filmekre mindig hatalmas összegeket áldoznak, így azok nagyszabásúak, míg az Angyal-sorozat olcsóságának megfelelően kisstílű.) Az én kedvenc James Bondom Sean Connery, aki megfelelően színes és komplex tudott lenni ebben a szerepben. Megvolt benne mindaz a sárm vagy mi, mint Roger Moore-ban, de az ő figurájában már benne rejlett akár az a lehetőség is, hogy elvigyék abba az irányba, amibe aztán Daniel Craig elvitte. Persze amíg nem jött Daniel Craig, addig nem is jutott eszébe senkinek ez a lehetőség.

Daniel Craig kiválasztása erre a szerepre voltaképpen egy merész újítás volt, de nekem szimpatikus újítás, nagy lehetőségekkel. Ha belegondolunk, Bond-filmet nem lehet olyan könnyű írni, mert annyi benne az állandó kötelező elem, hogy a forgatókönyvíró keze egy csomó mindenben tisztára meg lesz kötve. Mégis valahogy úgy kell megoldani, hogy a néző ne érezze úgy, hogy ugyanazt a történetet látja újra meg újra meg újra. Aki pedig igényes forgatókönyvíró, az az újszerűséget nem bízhatja csak az akciójelenetekre.
Ezért volt egy jó ötlet, hogy Daniel Craiggel nemcsak egy új színész jött be, hanem egy újfajta koncepció is. Vagyis: egy marconább kinézetű James Bondot kapunk, akinek a bérgyilkos szerepe lesz kihangsúlyozva (tudjátok, ezesetben: 00=’licence to kill’), de emellett ellenpontozásként a figura belső harcaiba, vívódásaiba is bepillantást nyerhetünk, rájöhetünk, hogy ő is ember, megvannak a maga érzései, és a motivációi is, ami miatt ezt a melót (amit ő, mármint Craig Bondja tényleg melónak és nem szórakozásnak fog fel, mint egyes korábbi Bondok) csinálja. Vagyis nem annyira lesz vicces és kikacsintós és poénkodós az egész, mégis érdekes lesz a film, mert lesz mélysége. Mármint jó esetben, ha a koncepció tényleg működik. (Láttuk, hogy máshol, például a Christopher Nolan-féle Batman-filmeknél is működött ez.)

(Ott volt például az Aranyszem című Bond-film, amiben James Bondnak egykori bajtársa és jó barátja (a 006-os), Alec Trevelyan (Sean Bean) ellen kell harcolnia. Sokszor eszembe jut, hogy Daniel Craig valószínűleg jóval nagyobb mélységgel tudta volna előadni Bond belső konfliktusát ebben a szituációban, mint az egészet fapofával eljátszó Pierce Brosnan. De lehet, hogy ez a rendezőn is múlik. (Egyébként Daniel Craig és Sean Bean egyszer már összecsaptak egymással ebben a filmben, csak ott Mr Bean a jófiú (a magát legalulról önerőből felküzdő tehetséges és /ám tisztességes tiszt) Mr Craig meg a rosszfiú (a mocsadék arisztokrata, aki minden alulról jövő embert lenéz).))

Nade szóval a Spectre… Egyeseknek akkora csalódás volt, hogy…

Szerintem ennyire azért nem volt katasztrofális. Mindössze annyi történt, hogy a Skyfall extra módon jól sikerült, és ezzel nagyon magasra tette a mércét a további Bond-filmek elé. Ezt a szintet most nem sikerült megugrani. De ez sejthető is volt, hogy nem fog sikerülni. Bár mondjuk azért legalább tényleg lehetett volna kicsit erősebben törekedni felé.

Ami miatt szerintem ez a film nem teljesen elveszett darab, az többek között az, hogy Daniel Craig most ért igazán jó Bond-színésszé. Hiába, hogy a Skyfall jobb film volt ennél, nekem kifejezetten az volt az érzésem, hogy Daniel Craig ebben volt a legjobb. De nem biztos, hogy most meg tudom magyarázni, hogy miért.
Ami pedig a nagy gyengéje a filmnek, az tényleg az, hogy sem a főgonosz, sem a Bond-lány nem igazán méltó hozzá, mármint Craig Bondjához.

Christoph Waltz sem nem elég félelmetes, sem nem elég érdekes, főleg ahhoz képest, hogy ő itt most nemcsak egy egyszerű Bond-ellenfél, hanem elvileg maga a főfőfőgonosz, azaz Dr Genya, akarom mondani K1, akarom mondani Ernst Blofeld. Azt értem, hogy a Skyfallnál bevált az a modell, hogy Bondnak és a Főgonosznak közös múltja van, és sokminden összeköti őket, például, hogy az akkori M-et (Judi Dench) mindketten valamiféle anyafigurának érzik, csak Silvánál (Javier Bardem) ez betegessé válik, Bond meg emellett még mindig tisztában van vele, hogy M végül is mégiscsak a főnöke. Na szóval valami hasonlót akarhattak itt is, de nem sikerült. Dr Genya és Mr Bond közös múltja alapján a Főgonosz motivációja arra, hogy kicsinálja Bondot, nevetségesnek tűnik, nincs kellőképpen megalapozva. Szerintem.

Léa Seydoux sem alakít túl nagyot. Érteni vélem, hogy mi volt a koncepció az ő karakterénél; valószínűleg az, hogy legyen egy Bond-lány, aki nem enged annyira könnyen James Bondnak, mint a legtöbben. Ahhoz egy nagy sokkra és egy nagy adrenalinlöketre van szüksége. De a dacolása és ellenszenve, Bond iránt, majd fokozatos összeszokásuk és vonzalmuk lehetett volna érdekes, ha jól van eljátszva (még ha nincs is feltétlenül jól megírva). De nincs jól eljátszva. Kár is több szó rá.

Ilyen körülmények között a történetet még az menthette volna meg, ha jobban alapoznak a történetben M-re (Ralph Fiennes), Moneypennyre (Naomie Harris) és Q-ra (Ben Whishaw). Végül is a történet az alkotók szándékai szerint nagyban szól róluk is, de nem annyira, amennyire ez a három jó színész, illetve ez a három érdekes karakter megérdemelné.

Monica Bellucci amilyen szép nő, és jó színésznő volt régen is, olyan szépen és méltósággal öregszik is meg, és ezt jó látni. De ennek fényében már szerintem már nem biztos, hogy ebben a filmben is egy Bond-lány szerepét kellett volna kapnia.
A film egyébként szerintem is túl hosszúra lett nyújtva, és azzal is egyetértek, hogy az utóbbi pár Bond-film főgonoszai közötti mostanra kitalált kapcsolat kicsit erőltetett a történet szempontjából. Viszont én mindig értékelem, ha egy film (mégha akciófilm is) szán időt a stílusos hangulatfestésre is, hiszen mégiscsak vizuális alkotás is, és nemcsak epikus (értsd: történetmesélő). Ennek fényében pedig nekem a kedvenc részem volt, mikor Bond sétál a háztetőkön Ciudad Mexicóban, merényletre készülve.

Még elnéztem volna pár percig. (Emlékeztek a Kontrollban azokra a részekre, mikor a Sötét Árny elindul lefelé a metróba, vagy mikor Bulcsú magányosan rója a metró kihalt alagútjait? Na ez olyan.)
Összességében tehát: amennyire borzasztóan rossz volt a Quantum csendje, olyannyira kiemelkedően jó, sőt nagyszerű volt a Skyfall, ezekhez képest viszont a Spectre egy olyan alkotás, amiből többet is ki lehetett volna hozni. De az utóbbi két filmnek köszönhetően Daniel Craignek nem kell szégyenkeznie, ha visszatekint a Bond-szerepeire. Ha ez volt az ő utolsó Bond filmje, akkor a maga részéről stílusosan távozik. Kíváncsian várjuk, ki lesz a következő.

Végezetül, mivel ez volt az első Bond-kritikám (lehet, hogy minden újságíró életében eljön a pillanat, amikor egy Bond-filmről kell kritikát írnia?), ezért egy összesítést is csinálok az eddigi Bond-filmek után bennem kialakult képről.
(Sajnos azzal együtt, hogy nem láttam az összes Bond-filmet, így teljes képem nem lehet. De talán majd pótolom az elmaradtakat is, legalábbis a jobbakat…)
Kedvenc James Bond:

Sean Connery
(Tipp: Roger Moore-nak például jól áll Láng József hangja, de a Sean Connery-féle Bond-filmeket határozottan javasolt eredeti hanggal nézni...)

Kedvenc Főgonosz:

Francisco Scaramanga (Christopher Lee), az Aranystukkeres Hapsi (film: navajon? Az Aranypisztolyos Férfi/ Man with Golden Gun)

Legszebb Bond-lány:

Solitaire/„Pasziánsz” (Jane Seymour), (film: Élni és halni hagyni/ Live and Let Die)

Kedvenc „pozitív karakterű” Bond-lány:

Melina Havelock (Carole Bouquet), (film: Szigorúan bizalmas/For Your Eyes Only)
(mivel szerintem ő James Bond legméltóbb női társa, aki túllép "a-lány-akit-meg-kell-menteni" szerepén)

Kedvenc (legszebb) gonosz Bond-lány:

Miranda Frost (Rosamund Pike), (film: Halj meg máskor/Die Another Day)

Kedvenc gonosz mellékkarakter:

Tee Hee Johnson (Julius Harris), (film: Élni és halni hagyni/Live and Let Die)

Egyéb kedvenc karakter:

Anatolij Gogol, KGB-tábornok (Walter Gotell), több filmben is felbukkan

Kedvenc Bond-filmzene:

Paul McCartney: Live and Let Die (értelemszerűen az Élni és halni hagyni zenéje)

Legjobb főcím-animáció:

Casino Royale (+Chris Cornell: You Know My Name című száma erősen versenyben van a kedvenc Bond-filmzene címért is)

Kedvenc Bond-járgány:

Melina Havelock két tengeralattjárója a Szigorúan bizalmasban, és persze a rakéta-hátizsák a Tűzgolyóban/Thunderballban (Ennek amúgy miért nem ’Gömbvillám’ a magyar címe?)

Kedvenc Bond-film:

Skyfall (Égszakadás?)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése