2015. november 20., péntek

Aktuális vélemény

Azt hiszem, nekem is reagálnom kellene a mostani helyzetre is azalapján amit én tudok. Hiányosak az információim? Elfogult vagyok? Lehet. Ha így van, törekszem majd az ismerteim bővítésére és azalapján a véleményem árnyalására. Mindenesetre ezt látom most.

Miért lehetek esetleg elfogult?
Még tavasszal alkalmam volt résztvenni egy nyilvános beszélgetésen, ahol kurd diplomaták voltak az ELTE vendégei. Ők elsősorban az iraki kurdokat, és annak fegyveres erejét a Peşmergét képviselik a Világban. (Az ELTE Bölcsészkarának volt dékánja,

Dezső Tamás orientalista-régész, elsősorban asszirológus kutató. Az utóbbi időben többször járt a Közel-Keleten, leletmentések ügyében. Mivel a szélsőségesek az ókori idők értékes kincseit is pusztítják, Dezső Tamás ezeknek a megmentésére szervezett akciókban vett részt. Ezek során barátkozott össze a Peşmerge harcosaival.

Aztán meghívta őket az egyetemre egy nyilvános beszélgetésre, hogy a magyar diákok is megismerhessék a történetüket, és kicsit szélesebb képet kapjanak arról, ami a Közel-Keleten folyik.)
Ha tehát van bennem némi elfogultság, akkor a kurdok, és elsősorban a Peşmerge felé lehetek elfogult. Ennek nyilván vannak más, személyesebb okai is azon kívül, hogy résztvettem ezen az egyébként nagyon tanulságos beszélgetésen. (Még akár az is befolyásolhat tudat alatt, hogy a kurdoknak is véletlenül ugyanazok a nemzeti színeik, mint nekünk.

Meg egy másik, még személyesebb ok is van, amit azonban majd egy másik bejegyzésben fogok elmondani.) Remélem, mindennek ellenére nem veszem át mindenben az ő szempontjaikat sem.

Terminológiai kitérő
Az egyik fontos dolog, amit kurd vendégeinktől megtudtam: az ellenség neve. Nem lényegtelen, hogy az ellenséget nevén tudjuk nevezni egyébként sem, mindjárt látni is fogjátok, hogy ezesetben miért. Szóval az ellenség neve: az Iszlám Iraki és Levantei Állama. Arabul: Davlah al Iszlamijah fil Irak vas Sam, rövidítve: DaIIS. A kurdok következetesen ezt az arab betűszót használták az ellenség megnevezésére, és a tolmácstól is megkövetelték, hogy ezt használja az „Iszlám Állam” kifejezés helyett. Aztán rájöttem, hogy miért. Azért mert maguk a kurdok is muszlimok, de lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy az Iszlámnak egy más irányzatát képviselik, mint a DaIIS. A DaIIS ideológiája egyfajta iszlamo-fasizmus, míg a Peşmergéé egy felvilágosult Iszlám. Ők is az Iszlám alapján állnak, de hirdetik a nők egyenjogúságát (olyannyira, hogy a Peşmergének rengeteg női harcosa is van, ami talán már azért túlzás), az állam és az egyház szigorú szétválasztását, és ha már itt tartunk a hatalmi ágak és polgári jog meg a vallási jog szigorú szétválasztását is, a demokrácia intézményrendszereinek és a szociális védőháló bevezetésének szükségességét, stb.. Ráadásul bár a Peşmerge harcosainak nagy része muszlim, ez nem jelenti azt, hogy utálnák más vallások képviselőit: éppen segíteni igyekeznek a DaIIS elől menekülő kurd és szír keresztényeket. Tehát: az európai médiában (és sajnos a magyarban is) elterjedt „Iszlám Állam” kifejezés azért hibás, mert formailag akaratlanul is elismeri a DaIIS-t az Iszlám legitim képviselőjének. Más szóval: a média ennek a kifejezésnek a használatával megnehezíti a saját állampolgárai számára a disztingválást az Iszlám különböző változatai között. Vagyis: félretájékoztatja az állampolgárokat. (Nem feltétlenül szándékosan.) Ezért: én innentől mindig a DaIIS kifejezést használom erre a szörnyű terrorszervezetre, és erre biztatok mindenkit.
(Az angol rövidítést, az „ISIS-t” sem tartom szerencsésnek. Ízisz egy egyiptomi istennő, méghozzá kifejezetten jóindulatú és védelmező istennő, akinek nem kellene ilyenekkel bemocskolni a nevét.

(Igaz, hogy a név eredeti, óegyiptomi alakja valószínűleg Iszet.))

A különbségek megtalálása
Ebből már következik is, mit gondolok az Iszlámról és a muszlimokról. Azt hogy nem tehetjük meg ezeket bűnbaknak az Európát ért támadásért. A „civilizációk harcáról” szóló elmélet jól hangozhat, de ezen a ponton kifejezetten veszélyessé válik. Mindebben azért is vagyok biztos, mert még ha nem is beszélgettem volna kurdokkal az ügyről, vannak török barátaim is. Muszlimok ők is, és rájuk is igaz az, hogy hívei a nemek emancipációjának (nem egyformaságának!), az állam és az egyház szétválasztásának, stb. (mindannak, amit az előzőekben felsoroltam).
Többen hangoztatják ezt: „Most már az európaiak is tudják, mi elől menekülnek a menekülők.” Fellengzősen, demagógul hangzik? Pedig valószínűleg így van. Az Európai Uniónak jelenleg egy külső támadással kell szembenéznie. Nem állítom, hogy a külső támadónak (a DaIIS-nak) ne lennének jelen a beépített emberei, az „ötödik hadoszlopa” Európában is. Nyilvánvaló, hogy vannak ilyenek. De ezek alapján nem lehet egy vallás híveinek sem nekiesni. Az ellenség nem az Iszlám, hanem a DaIIS.
Rá kell ébredni, hogy a feladat ezzel kapcsolatban sokrétű. Egyik része a feladatnak a DaIIS kíméletlen leverése. Lehetőleg kemény eszközökkel. Másik feladat: a DaIIS embereinek kiszűrése, és ártalmatlanná tételük az EU államaiban. A harmadik feladat: a békés és ingadozó muszlimok integrációja az európai országok társadalmába. Más szóval úgy is mondhatnánk: a magunk oldalára állítása a DaIIS ellen. A három feladat közül mindegyik fontos, egyiket sem lehet elhanyagolni a másik rovására.

Ahogy én látom
A DaIIS leveréséhez pedig nem lehet elég az európai gócpontokat felszámolni. Ahhoz az egész központját is meg kell semmisíteni. Ez azonban valószínűleg csak akkor sikerülhet, ha az európai országok és az USA igénybe veszik a DaIIS helybeli ellenségeinek segítségét is. Vagyis szorosabbra fűzik a szövetséget a DaIIS legkövetkezetesebb ellenségével, a Peşmergével.

És ennek a szövetségnek a tényét tudatosítják állampolgáraikban is. Ne csak Dezső Tamás hirdesse, hogy a Peşmerge létezik, és bátran harcol, és méltó az európai segítségre.

Szélesebb tájékoztatás kell az európai közvéleménynek a Peşmergéről.
De ez sem elég. Az európai szövetségesek és az USA nem állhat csak és kizárólag a Peşmerge oldalára, mert a Peşmerge is követhet el háborús bűnöket (mint arra már volt is példa), ami új bosszúra sarkallhatja a térség lakóit, és a szélsőségeseknek kedvezhet (ha nem a DaIIS soraiban, akkor más terrorszervezetében). Tehát: rá kellene ébrednie arra is az európai szövetségeseknek és az USA-nak, hogy a DaIIS megsemmisítése nem lehet csupán katonai akció eredménye. Legalább akkora szükség van diplomáciai akciókra is. Konkrétan békeközvetítésre a kurdok, a törökök és a szírek között. Jelenleg ugyanis, amennyire én látom, úgy áll a helyzet, hogy még mindig tart a szír polgárháború is, és az Asszad-rezsim sokkal jobban tart az ellene lázadó szír honfitársaitól mint a DaIIS-tól. (És úgy tűnik, mintha az Asszad-rezsimet támogató orosz haderő is inkább a szír lázadókra mérne csapásokat, mint a DaIIS-ra.) A török hatalom pedig jobban tart egy önálló Kurdisztán létrehozásától, mint a DaIIs-tól. Itt lehet fontos az európai államok közvetítő szerepe a harcoló felek között egy egységfront létrehozására. Ehhez mindegyik félnek engednie kell majd egy kicsit a másikkal, a többiekkel szemben, de tisztázni kell, hogy pontosan ki mit nyerhet egy ilyen békével. Az biztos, hogy bármilyen hatalom is lesz Szíriában, az ország újjáépítéséhez kelleni fog az európai tőke. Ahogyan egy önálló Kurdisztán gazdasági alapjainak megvetéséhez is. És Törökországnak is jó lehet, ha szorosabbra fűzi a kapcsolatait az EU-val. Így tehát közös érdeket (gazdasági érdeket is) lehet majd találni a DaIIS legyőzésén túl is.

Az ideológiai alap
Az összehangolt katonai és diplomáciai akciókhoz pedig az európai hatalmaknak mindenekelőtt azt kell tudatosítaniuk, hogy akikkel együttműködhetnek a DaIIS leverésében, azok egyenrangú tárgyalófelek. Nem „alacsonyabbrendű, fejletlen civilizációk”, akiket a saját érdekükben gyarmatosítani kell a „magasabbrendű” európai civilizációnak. Ezt a romboló gyarmatosító szemléletet, ezt az „europocentrizmust” el kell vetnie az európai diplomatáknak. Vagyis: tudatosítani kellene, hogy olyan lépések fontosságára, mint a nemi emancipáció, a szekularizáció, a szociális védőháló, stb. létrehozása nem egyedül keresztény alapon lehetséges. Hanem lehetséges lehet az Iszlám alapján is. Ha meg nem lehetséges azonnal, akkor nem szabad sürgetni: hagyni kellene, hogy szerves fejlődés alapján alakuljon ki. Ez utóbbihoz viszont minden segítséget meg kellene adni.


Tehát
Mindez, amit leírtam, csak egy vélemény, lehet, hogy sokmindenben tévedek és lehet, hogy hiányos információkra támaszkodom, de vállalom, hogy ezt most így látom. Később az események ismeretében ezt majd alakíthatjuk. Akinek a gondolatmenetem fárasztó volt, itt van egy összefoglaló, pontról pontra (a számozás nem feltétlenül a sorrendiséget jelenti, csak az olvasó eligazodását akarja könnyíteni):
1. Európai muszlimok integrációja.
2. A DaIIS beépített embereinek kiszűrése az európai államokban.
3. Valamilyen békeközvetítés kurdok, törökök és a háborúzó szíriai felek között. Diplomáciai megegyezés kiharcolása.
4. Összehangolt katonai akció a DaIIS központja ellen, építve elsősorban a Peşmerge segítségére, de remélhetőleg török, szír és esetleg orosz segítségre is.
5. Az európai közvélemény folyamatos tájékoztatása mind a diplomáciai tárgyalásokról, mind a katonai akciókról, annak tudatosításával, hogy ezek nemzetközi akciók, együttműködés eredményei.
6. Elvi alapként az Iszlám világvallás egyenrangúsága a Kereszténységgel. (Az „europocentrizmus” elvetése, a Világ decentralizálása mind gazdasági, mind ideológiai szinten.)
Uff, én beszéltem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése