2015. július 30., csütörtök

Száműzöttek Serege XII.

Az a nép, akiknél a legnagyobb hagyománya van az emigráns katonai alakulatok szervezésének, kétségtelenül a polákok (lengyelek). Ennek oka az, hogy mikor 1795-ben a Porosz Királyság (később: Német Császárság), az Orosz Birodalom és a Habsburg Monarchia (később: Osztrák-Magyar Monarchia) felosztotta egymás között a Lengyel-Litván Köztársaság területét, a lengyel államiság 123 évre megszűnt létezni. Ebben a helyzetben az államiság helyreállítására a legfőbb reményt (a lengyel kultúra ápolása mellett) az emigráns katonai alakulatok jelentették a polákok számára. Ezekből annyiféle alakult az idők során, hogy nem is készíthetünk róluk összeállítást a teljesség igényével. Így aztán most kizárólag azokra korlátoztam a figyelmemet akikről képet is tudok mutatni. (Még így is sok van belőlük.) Akit jobban érdekel a dolog, keresgéljen még. (A polákok imádják a hadtörténetet és a katonai hagyományőrzést, és amit találnak erről, azt szeretik feltenni az Internetre is.)

Tehát: válogatás a lengyel Száműzöttek Seregéből avagy Legiony Polskie:

Az Itáliai Lengyel Légió: az 1790-es évek második felében alakult, Napoléon Bonaparte itáliai hadjáratának támogatására. Parancsnoka

Henryk Dąbrowski tábornok. Az alakulat egyebek mellett arról is híres, hogy a Légió indulója, a Dąbrowski-induló (amelynek szövegét, a híres jogász, a felvilágosodás nagy teoretikusa,

Józef Wybicki írta) lett később a lengyel himnusz.


A Dunai Lengyel Légió: ugyancsak Napoléon támogatására jött létre, az Itáliai Lengyel Légióval egy időben, de ez északabbi hadszíntéren, a poroszok ellen harcolt. Parancsnoka

Karol Kniaziewicz volt.


Wisła- (Visztula-)légió: ez is Napoléon egyik lengyel egysége. A Dąbrowski-légió és a Kniaziewicz-légió összevonásából jött létre 1810-ben. Napoléon 1807-ben létrehozott egy kvázi önálló lengyel ütközőállamot, a Varsói Hercegséget, és a lengyel légiók tagjai nagyrészt ennek a hadseregébe kerültek. De voltak olyanok, akik nem a Hercegség védelmét látták el, hanem továbbra is a francia császár mellett maradtak, és az ő hadjárataiban vettek részt. A Wisła-légió volt az egyik ilyen egység. Részt vettek Spanyolország és Oroszország lerohanásában is. A másik ilyen híres alakulat viszont egyenesen Napoléon testőrségének része volt.


Francia Császári Gárda Lengyel Svalizsér- és Ulánusezrede: Napoléon császár testőrségének egyik lovasegysége. Parancsnoka

Wincenty Krasiński. Leghíresebb haditettük a francia betolakodók ellen küzdő spanyol szabadságharcosok nagy csapatának legázolása volt Somosierránál. Az ő esetükben is igaz, amit már az Itáliai Magyar Légió esetében is láttunk: az idegen légiókkal általában mindenki a piszkos munkát szereti elvégeztetni.


Magyarországi Lengyel Légió: az 1848-1849-es magyar szabadságharc lengyel egysége. Parancsnoka:

Józef Wysocki. Történetüket Kovács István költő, történész, diplomata írta meg több kötetben. (A Légió; Mindvégig veletek voltunk; Egy a lengyel a magyarral; A barátság anatómiája; stb.) Érdekes, hogy a Magyar Honvédseregben szolgáló polákok közül egyáltalán nem mindenki támogatta egy különálló lengyel egység létrehozását. Így például Józef Bem sem. A Wysocki-légiónak mai megfelelője is van, itt érdemes utánuk nézni:
http://wysocki.hu/


58. New Yorki Önkéntes Gyalogezred: Az amerikai polgárháborúban volt egy főleg emigráns polákokból álló egység is. Parancsnoka

Włodzimierz Krzyżanowski, aki valamikor a poroszok ellen próbált lengyel felkelést kirobbantani, de nem volt nagy sikere. Az 58-asok egyenruhája valószínűleg nem különbözött az északi unionista hadsereg egyenruhájától. Bár az alábbi rajzon a lengyel önkéntes a fején rogatywkát (négyszögletű lengyel sapkát) visel,

ez valószínűleg csak a rajzoló fantáziájának terméke.

Az I. világháború során a Lengyel-Litván Köztársaságot felosztó hatalmak kerültek konfliktusba egymással, így ezt a polákok jó lehetőségnek vélték országuk helyreállítására. Abban viszont nem volt egyetértés, hogy ezt melyik nagyhatalom szövetségétől lehet remélni. Így mind a Központi Hatalmak, mind az Antant mellett létrejöttek önálló lengyel alakulatok is. (Amellett, hogy természetesen a német az osztrák-magyar és az orosz seregbe besorozva is rengeteg polák harcolt.) Szerencsére ezek az egységek adott pillanatban aztán együtt tudtak működni, létre tudták hozni az egységes lengyel hadsereget, és hozzájárultak ahhoz, hogy 1918-ban mégiscsak megszületett az új Lengyel Köztársaság.

A Piłsudski-légió: az Osztrák-Magyar Monarchia oldalán szerveződött lengyel légió. Parancsnoka a már emlegetett, kalandos életű

Józef Piłsudski, tisztjei pedig főleg az ő régi harcostársai, azaz olyan lengyel szocdem hazafiak, akik az előző évtizedben az orosz cári hatóságok ellen szerveztek mindenféle fegyveres merényleteket, robbantásokat és vonatrablásokat, de úgy gondolták, most boldogulni fognak a reguláris hadviseléssel is. A Légió az Osztrák-Magyar Monarchia csukaszürke egyenruháját hordta, de sapkájuk formája megkülönböztette őket a többi katonától.


A Puławyi Légió: ez az alakulat az orosz hadsereg mellett szerveződött meg az I. világháborúban. Míg ugyanis a lengyel szocdemek az Osztrák-Magyar Monarchia támogatása mellett szálltak síkra, a konzervatívok inkább az orosz cár segítségében bíztak. A Légió Puławyban és Lublinban szerveződött. Egyenruhája a korabeli orosz egyenruha volt, csak a sapkadíszük volt fehér-piros. 1914-1915-ig létezett önálló Légióként, utána a jócskán megfogyatkozott egységet átnevezték Lengyel Lövészdandárnak, teljesen alárendelték az orosz parancsnokságnak, és keletre küldték őket. Egy részük csak a lengyel-szovjet háborút lezáró rīgai béke (1922) után tudott hazatérni.


Kék Sereg (Błękitna Armia): A francia hadsereg mellett álló lengyel légió az I. világháborúban. 1917-ben alakult részben Franciaországban lakó lengyel emigránsokból, részben az előbbi Légió azon katonáiból, akiknek sikerült eljutniuk Odesszáig, ahonnan a francia hajók elszállították őket. Az egység parancsnoka a sziklakemény

Józef Haller tábornok volt. Ez az alakulat is francia egyenruhát viselt, lengyel voltát itt is a sapka (négyszögletű rogatywka) jelezte.

A II. világháború megint egy sokrétű történet. 1939 őszén a német és a szovjet támadás alatt a „hivatalos” lengyel haderő hamar összeroppant, de megmaradtak egyrészt a hazai partizánok egységei (a „földalatti” vagy konspiratív hadseregek), másrészt a külföldre menekült lengyel katonákból szervezett alakulatok. Ilyen alakulatok működtek Franciaországban és Norvégiában is, de rájuk most részletesen nem térünk ki. (Bocsi mindenkitől!)

Lengyel repülősök az angliai csatában: azok a lengyel repülőhadosztályok, amelyek a brit Royal Airforce kötelékében vettek részt Nagy-Britannia légterének védelmében a németek ellen. Négy ilyen lengyel repülőhadosztály volt:

a 300-as, a 301-es, a 302-es és a 303-as. Azt írja a Wikipedia, hogy összesen 144 lengyel pilóta vett részt a harcokban, akik közül 29-en haltak meg. Általánosságban a lengyel repülősök nagy elismerést váltottak ki mindenkiből.


Az Anders-hadsereg: előbb szovjet, majd brit szolgálatban álló lengyel haderő a II. világháborúban. A szovjetek, mint már szó volt róla 1939 őszén lerohanták Polákországot, amelyet gyakorlatilag felosztottak maguk között a németekkel. (Ismert dolog az is, hogy a hadifogoly lengyel tisztek közül a NKVD elég sokat főbelőtt.) 1941-ben viszont a Német Birodalom rohanta le a Szovjetuniót. A szovjetek ekkor úgy döntöttek, hogy a lengyel hadifoglyokból egy új, szövetséges lengyel haderőt alakítanak ki. Ennek parancsnoka

Władysław Anders tábornok lett. A haderő 1942-ben szerveződött meg. Az Anders-hadseregtől azért félhettek is a szovjetek, mert nem Polákország, hanem a Közel-Kelet felé irányították őket. Iránból Andersék Irakon át Palesztinába vonultak át, ahol a britek szolgálatába álltak. Ez később nem kis diplomáciai bonyodalmakat okozott. A britek a későbbiekben Észak-Afrikában, majd Olaszországban vetették be Anderséket. A sereg leghíresebb haditette a Monte Cassino hegyén lévő kolostor nagyon sok vérbe kerülő elfoglalása volt 1944 májusában.


A Berling-hadsereg: a másik lengyel haderő, amelyet a szovjetek szerveztek a II. világháború alatt lengyel hadifoglyokból. Ahogy akkoriban mondták: azok kerültek bele, akik Andersék toborzását lekésték. A parancsnok

Zygmunt Berling tábornok lett, aki a szovjetekkel szemben sokkal kevésbé volt „renitens” hajlamú, mint Władysław Anders. A szovjetek, tanulva Andersék példájából ezt a haderőt egyrészt igyekeztek saját szorosabb felügyeletük alatt tartani, másrészt egyenesen Polákországba irányítani. Így a Berling-hadsereg, mint hazája felszabadítója térhetett haza. Egy részük Berlin ostromában is résztvett. (Berling elmegy Berlinig, érti… hopp, ezt már elsütöttem.) Ebben a hadseregben szolgált Rudy, a 102-es számú tank is, valamint négy (valójában: öt) páncélosa és kutyája is, ahogy arról már szó volt. Amúgy a Négy páncélos és a kutyánál hitelesebb, dokumentaristább igényű film is készült erről a haderőről (Utolsó vérünkig), csak az nem lett olyan szórakoztató.

Ígérem, ha lesz még olyan emigráns lengyel alakulat, amiről több adatot találok, akkor másokról is be fogok számolni, de egyelőre legyen elég ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése