2015. március 15., vasárnap

Ünnepi versek

Petőfi Sándor:
Forradalom

Haloványul a gyáva szavamra... dalom
Viharodnak előjele, forradalom!

Szomorúk az idők, a napok feketék,
Odahagytak atyáid, o nemzet, o nép!

Csak azért szakitád le bilincseidet,
Hogy ujabb nehezebb vas eméssze kezed.

Födi még beteg arcod az egykori por,
S ime sorsod ujonnan a porba tipor.

Nem a sors, nem a sors, de saját fiaid
Akaratja, mi újra lealacsonyit.

Ez a vétek amily cudar és iszonyú,
Iszonyúbb legyen érte az égi boszú!

Lealázod-e, oh haza, szent fejedet?
Piszok űlje a hír koszorúja helyett?

Mielőtt az erőszak igába fogat,
Kaszabold le, hazám, nyakadat te magad.

Tegye láncra a zsarnok a holttetemet,
Diadalma legyen temetői menet,

Hol elásnak, a domb neki trónja legyen
S gyakoroljon erőt siri férgeiden!

De te, oh haza, nem hagyod el magadat,
Haragod tüze arcaidon kigyuladt,

Kezed ott van a kardon, a markolaton...
Ki fog élni, ha nem te, dicsőn szabadon?

Szaporán ide, kedvesem, ajkaidat,
S te fiú, szaporán ide a poharat!

Mire elfogy a bor, mire csattan a csók,
Jeladásra emelhetik a lobogót.

Haloványul a gyáva szavamra... dalom
Viharodnak előjele, forradalom!

Ady Endre:
A magyar tanítókhoz

Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,
Tespedt tavat mely fenékig zavar?
Alázását ki oly bűnösen tűrte,
Lázad hát már az Élet alágyűrtje,
A tanító, a legrababb magyar?

Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
Ott, hol Sötét ül várost és falut
S hol eped fényért cellák milliója,
Magyar sivatag magyar tanítója
Rabok között rabként senyvedt, aludt.

Bús ébredők! a naphoz az arccal,
Pusztul ez ország s az idő repül
S kik hivattatok vezérül a népnek,
Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
Úri gazságok jobbágy őreül.

Ha itt a Szélvész, szívet elébe,
Ha itt az óra, verjen hangosan:
Szélvész verte, szép, nagy szívekre vár itt
Egy sötét ország, melynek páriáit
Nem mentheti már, csak szélvész-roham.

S ha itt van már a szent, a várt Szélvész,
Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.
Lelkünknek fényét ezer éve orzák,
Kapja meg végtén szegény Magyarország
A szabadító magyar tanítót.

Váci Mihály:
Hű lázadás

Hű lázadást vezetek ellened
uralkodó idő, ki láthatatlan
vívsz mivelünk. Én hű ellenfeled
leszek, nem fegyverhordozó a hadban.

Páncéljaid levetném mind külön.
Ne védekezz: - ölelni légy erősebb.
Támadva győzni néked mi öröm?
Akit mások védenek meg – az a győztes.

Olyan vagy, mint az erős Labirint.
Gyermeknek játék, mit nem értve szétszed.
Kapuid ostrom nélkül tárd ki mind.
Árasszanak el a bolyongó miértek.

Ki érteni szeretne, értsd meg azt;
szeresd, kikételkedni mer teérted.
Ki ellened, tenéked tesz panaszt,
vádjaid is úgy fogadd, mint az érvet.

Toborzom érted dühös fiaid,
kik vétkeidtől mentenénk, mert értsd meg:
nem ellen dönt meg már; - bal tetteid!
S nem véd már múltbeli sok szent erényed.

Csak hű, mindig kitartó sok fiad
szolgálata, bár annyi beleroskad!
már ellened fajul; csak áldozat
mit ér? – ha abból közáldást nem oszthatsz?

Most szerelem, hűség már nem elég,
mikor benn-robbanva gördül előre
szörny-gép-időnk; mozdítni kerekét
kevés: vezetni kell, utat jelölve,

míg új világtörvény fojt és ölel,
s új termést hoztak a volt igazságok;
a dolgok zsarnok uralma jön el,
s nincsenek próféták, se messiások.

Mit hittünk, már mind másképpen igaz,
s igazodik az, mihez igazodhatsz;
minden új felismerést máris az
ellentmondások malomköve porlaszt.

Ölelve szembefordulok veled,
mert már nem az vagy, aki születőben,
s mert még az sem – sosem leszel! – kinek
álmodtunk: verlek sürgető dühökben.

Lángod lehullt, s a bujkáló parázs
fölé ült könnyű, szürke hamuréteg.
Ordítva fúj lelkem vihart reád:
alkotó forradalom tüze: éledj!

Petőfi Sándor:
Az elhagyott zászló

Megtépve, megcsúfolva,
Sivatag közepén,
Magában áll a zászló,
Melyet szolgálok én.
Nagy és hosszú vihar volt,
Mely rajta ennyit tépe,
De bármint meg van rontva,
Még most is látszik csonka
Szárnyán az isten képe.

És e szent jelnek egyre
Gyérülnek hívei.
Bálvány elébe mennek
Térdet, főt hajtani.
Hadd menjenek! nem méltók
Egy sorban állni vélünk.
Ha a fecskék ledérek
S éghajlatot cserélnek,
Mi sasok nem cserélünk.

Mily varázshatalmú e
Díszetlen csonka jel!
A legdicsőbbek érte
S alatta haltak el.
Mutatja ez, mutatja,
Hogy az igazság itt van,
S ez isten oltáránál,
Bár a világ odább áll,
Megállok a síriglan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése