Tán pártfogót keressek valahol,
Hogy kapzsi szájjal rátapadva jól,
Mint élőfához a kúszó növény
Nap nap után zsírját kiszívjam én,
S ne önerőmből menjek fel, de gazság
Segítsen és kapaszkodó ravaszság?
Nem, köszönöm! – Vagy a piacra álljak,
S a bankároknak verset dedikáljak,
Mint annyi más? Ugrándozzak vígan
Miniszterek előszobáiban,
Nevettetvén Őexcellenciáját,
Amíg fanyar mosolyra vonja száját?
Talán beteggé dőzsöljem magam?
Bókoljak, míg megfájdul nyakam,
És piszkos lesz a térdem? Szép szemet
Vágván örökké a gerincemet
Puhítsam folyvást? Simogassak kecskét
A jobb kezemmel, s káposztafejecskét
Öntözzek balommal? – Köszönöm?
Dicsérjek mást, mert bőven visszajön
A másra szórt hízelgés? Legyek gőggel tele,
Egy ici-pici körnek apró nagy embere?
Ha nincs elöl hely, surranjak be hátul?
Hajózzam a ritornell tengerén,
S kapjon szelet vitorlám, a szerény
Ájuldozó agg hölgyek sóhajátul?
Nem, köszönöm! – A könyvárust fizessem,
Hogy verskötetkém kinyomtatni tessen?
Nem, köszönöm! – Avagy tán holmi vad
Korhely buták közt, kik zsinatjukat
Csapszékben tartják, én legyek a pápa?
Nem, köszönöm! – Egyetlen gyönge, kába
Szonettel menjek tányérozni hírt?
Talentumot ne lássak soha másban,
Csak hülyékben? Égjek forró lázban,
Hogy rólam Ix vagy Ypszilon mit írt?
Számítsak, féljek, kunyoráljak, sírjak,
És ahelyett, hogy egy jó verset írjak,
Menjek vizitbe mélán, hogy egypár ostoba
Esetleg rám szavazzon? Nem, nem, nem, nem soha!
Más kell nekem! … A hegy, a völgy, a vadon,
Ahol bolyongok vígan, szabadon!
Édes magány, ahol kedvemre élek,
Dalolgatok, ábrándozom, remélek,
Fejembe vágva tollas süvegem,
Kalandozom, ha úgy tetszik nekem,
Egy semmiségért véres harcra szállok,
Verekszem érte vagy verset csinálok.
Fantáziám a Holdban egyet fordul,
És könyvet írok róla, semmi másért,
Csak a bolondos, kedves utazásért.
Azt írom csak, ami szívemből csordul,
És így szólok magamhoz: Légy szerény!
Elégedjél meg a gyümölccsel, fával,
Magad ültette rózsa illatával,
Mely ott lebeg kis kertecskéd terén!
Ha van nagy ritkán diadalban részem,
Azt én vívtam ki, az enyém egészen,
Cézárnak abból mit sem adok át,
És büszkén hordom tettem tudatát!
Egy szóval: csúszó inda-szerepet
Nem vállalok halálomig! … Lehet,
Tölgy nem vagyok, nincs bükk-természetem,
De egyedül növök, ha már magasra nem!
(Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac. Ábrányi Emil fordítása)
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2013/10/idezojel-cyrano.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése