2014. szeptember 16., kedd

Wesele (Menyegző)

Nem tudom, hányan voltak már közületek lengyel lagziban. Én még csak most először, pedig már régóta járom a polákok országát. Mindenesetre elmesélem a tapasztalataimat – „a szívek épülésére”. (Henryk Sienkiewicz jellegzetes szófordulata, a szerk.)

1. Nem minden lengyel lakodalom többnapos. Ez csak másfél napos volt, vagyis a második napon elköltött reggeli zárta le.
2. A lakodalom egy nagyon szép kis faluban, egy régi malom épületében volt (én elsőre inkább csűrnek vagy istállónak néztem volna, hosszúkás alakjára nézve).
3. Élőzene volt, méghozzá népzene (parasztzene), a kiváló táncházi banda, a Prusinowski Trió előadásában. (A zenészek a vőlegény barátai, tehát nemcsak a díjért zenéltek.)

4. Régi szláv szokás a vendéget (függetlenül jövetelének céljától) kenyérrel, sóval és vodkával fogadni. A volt malomba érve, és az ülőhelyeket elfoglalva, a Menyasszony (Panna Młoda) és a Vőlegény (Pan Młody) egy nagy darab sós kalácsot kínáltak körbe a vendégeknek, amiből mindenki tört egy kis darabot.
5. A Menyasszony és a Vőlegény (régi jó barátaim) egyébként is nagyon figyelmesek voltak minden vendéggel. A régi ismerősöket persze egymás mellé ültették (engem régi jó barátaim, Dorota, Marcin és Százszorszép Magda mellé), de amíg az ételre vártunk, mind a Vőlegény mind a Menyasszony szólt az egybegyűltekhez: elsorolták, melyik asztalnál kik, milyen rokonaik, barátaik és ismerőseik ültek. Így mindjárt mindenki közelebb érezte magát mindenkihez.
6. Még az asztalhoz ülés előtt elénekeltük a Párnak, hogy Sto lat! (Száz évet!) Ez tényleg elmaradhatatlan kelléke nemcsak a szülinapnak, hanem a lakodalomnak is. A későbbiekben is többször elénekeltük ezt, amikor valakinek spontánul eszébe jutott felugrani az asztaltól és pohárköszöntőt mondani. A pohárköszöntő mindig nagyon rövid volt, csak pár jókívánságból állt. Senki nem a szónoki tudását akarta villogtatni. A közös éneklés mindig fontosabb volt ennél. Miután végigénekeltük a Sto lat!-ot, mindenki ivott. Elvileg ekkor kellett volna spontánul bekiáltani valakinek, hogy „Gorzko!” („Keserű!”), mire a Párnak meg kellett volna édesítenie az ivást. (Ha már mindenki kiabálja, hogy „Gorzko!”) De ez (a bekiabálás) csak egyszer fordult elő.
7. A vacsora tulajdonképpen egy főételből állt: sertésszeletből krumplipürével és naranccsal kevert reszelt répából. (Nyami.) A többi fogást svédasztalról lehetett elvenni. A lengyel sonka tormával isteni. Mint ahogy a mazóviai és krakkói kolbász is.
8. Az ételhez kharthuli (grúz) borok voltak. Azt eddig is tutam, hogy a kharthuliknak jó vörösboraik vannak, de azt nem tudtam, hogy fehérborok is jók vannak arrafelé. De azért mégis a vörösborok voltak igazán jók. Mivel a vőlegény régi jó barátja a magyar népnek, volt némi tokaji aszú is, de nekem a grúz bor sokkal nagyobb újdonság volt, ezért inkább azokból ittam. Ezek a kharthulik tényleg tudnak valamit! Amúgy sikert arattam azzal, hogy az üvegre írt aszomtavruli (damcerloba) betűkkel írt feliratot is el tudtam olvasni. (Nem tudok khárthveli nyelven, de az írásukat ismerem, és használom is.)

9. Amennyire észre tudtam venni, a lakodalomban nem jártak szellemek.

A vendégek nem társalogtak mindenféle szomorú udvari bolondok, áruló hadvezérek, kegyetlen parasztfelkelők és szomorú énekmondók kísérteteivel,

és táncoló szalmabábok (hoholok) sem járták körbe a helyet még hajnalban sem.

(És kiegyenesített kaszát sem láttam senkinél, szerencsére.)

Vagy csak én nem vettem észre őket?

10. Viszont a táncot egy nagy össznépi vonulós tánc (chodzony) nyitotta meg, melyet a Vőlegény és a Menyasszony vezettek.
Pontosan úgy kanyarogtuk be az udvart, mint Tadeusz Soplicáék ezen a filmen. Szerencsére a cimbalom hangját nem nyomta el rögtön az elején az Operaház Nagyzenekara vagy mi, mint ezen a felvételen.

11. A tánc tök jó volt. A Vőlegény meg is jegyezte, milyen kellemes volt látni olyan embereket együtt táncolni, akik addig nem is találkoztak egymással.
12. A táncok szünetében volt néhány közös éneklés is. A zenekar előrelátó volt és kiosztott a vendégek között egy csomó dalosfüzetet (śpiewnik) egy csomó dallal.
13. A polákoknál a menyasszonyi csokor eldobása nem a templom előtt történik, és nem csak úgy a világba. Ez egy külön szertartás a lakodalom során. Külön neve is van: oczepiny. Ez úgy zajlik, hogy a Menyasszonyt leültetik a tánctér közepére, a hajadon lányok pedig körbejárnak körülötte, illetve körbetáncolnak, míg a zenekar zenél. A Menyasszony becsukja a szemét, és egyszercsak feldobja a csokrot a levegőbe. (Lehet, hogy akkor, amikor a zene elhallgat, de nehéz volt megállapítani, hogy azért dobta el, mert megállt a zene, vagy azért állt meg a zene, mert eldobta.)
14. A Menyasszony után hasonlóan szertartásos módon a Vőlegény is eldobja a gomblyukába tűzött virágot, amiért a legényeknek (kawalerowie) kell versengeniük, hasonló módon. (Csodálkoztam, hogy csak hárman voltunk ekkor legények, akik körbetáncoltuk a Vőlegényt. Legény alatt itt most azt értettük, akinek még nincs belátható távolságban az esküvője. Végül senki sem kapta el a virágot, viszont a legöregebb legény felkapta a földről, és ezt úgy vettük, mintha elkapta volna. Egyébként hármunk közül ő volt az egyetlen nem szingli, így nem is alakulhatott volna másképpen az esemény.)
15. A menyasszonytánc szokása és lefolyása tulajdonképpen nem különbözik a Magyarországon szokásostól.
16. A menyasszonytánc után még jódarabig tartott a buli. Az utolsó táncot a Menyasszony és a Vőlegény mellett két házaspár járta; mindkettejüknél gyereket vár az asszony. Mintha ez is valami bűvös szertartás lenne, pedig csak véletlenül alakult így. Az utolsó tánc után a zenekarvezető letette a hegedűt, és még elénekelt egy dalt, egy mágikusnak tűnő lírai éneket, ami mindenkinek könnyeket csalt a szemébe. A dal még sokáig visszhangzott mindenkiben.
17. A másnapi reggeli már informális volt, de az Ifjú Pár itt is kifogástalan eleganciával öltözve jelent meg. Az Ifjú Feleség már menyecskeruhában (a lakodalom alatt nem öltözött át), az Ifjú Férj fekete öltönyét kék zakóra és drapp nadrágra cserélte. Mindenki asztalához odaültek, és mindenkivel beszélgettek pár mondatot. Tehát megint minden vendég érezhette, hogy fontos, hogy foglalkoznak vele, hogy jó, hogy eljött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése