2014. augusztus 15., péntek

Üdvözlet megint

Hát szóval rendes ember ez a Hetman, na, de azért az biztos, hogy fegyelmezettnek kellett lenni mellette. Voltak is témák, amiket jobb volt kerülni az ő köreiben. Most egy időre búcsút mondok neki, azzal hogy majd visszatérek. (Különösen jó Polákországban lenni...)
Ahová most álltam, amint láthatjátok, az a Rákóczi-szabadcsapat, egy különös lövészalakulat. Ezt Vasvári Pál szervezte, aki a magyar történetírás egyik ifjú titánja, feltétlen demokrata és lelkes köztársaságpárti, amellett egy kiváló szakember (töritanár, mint én), aki mindig tudja, mi az a mondat, amivel meg lehet fogni, le lehet kötni vagy éppen el lehet kápráztatni az embert.

Persze most csodálkoztok, hogy egy ilyen nyeszlett bölcsész miért szervez vadászcsapatot. Én sem értettem. Pál nagy ismerője a hadtörténetnek. Ettől persze még nem lesz valaki jó parancsnok is egyben. De úgy látszik Pál erre is hamar ráérez.

Van persze egy-két képzett tisztje is, akik segítenek neki, szóval nem arról van szó, hogy egy álmodozó töritanár vezeti ezt a csapatot.
Én mint történész mégiscsak Rákóczi Ferenccel foglalkoztam, hát gondoltam, itt a helyem. Meg aztán, amellett, hogy Pál rendes fickó, és hasonló nézeteken van, mint én, itt van a csapatában a népi kollégisták jelentős része is. Lelkes okos, és hasonlóan társadalmilag elkötelezett fiatal legények.
Na persze nem csak ők vannak itt. Hanem sokféle ember, kellemetlen és gyanús alakok is vannak bőven. De valahogy elboldogulunk.

Egyenruhának jó ötlet volt ez a zöld zubbony, de hogy a piros zsinórozás és a piros nadrág is jó ötlet volt-e, na abban már nem lennék ilyen biztos. Erdőben vonulva kicsit feltűnő, adott esetben jó célpontot nyújthat az ember.
Ezekre az aggodalmaimra mások csak legyintenek, azzal, hogy akkor majd gyorsabban lövünk, mint az ellenség, és kész. Nem vagyok teljesen meggyőzve.
A másik aggodalmam pedig, hogy, mint hírlik, a románok ellen akarnak minket bevetni. A románokkal inkább jóban kellene lennünk, és a zsarnokság ellen küzdeni vállat vállnak vetve. Nade majd kiderül, mi lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése