2014. június 26., csütörtök

Bárdok, tekerők, balladák földjén IX.

Hol is tartottunk?
Ja igen. Elmaradtunk kicsit a lengyel úti beszámolók közlésével...
Szóval itt tartottunk: (Szczebrzeszyni népzenei tábor 2008):

Augusztus 7. csütörtök
Délelőtt szünet van a táborban. Ezt kihasználva néhányan elmegyünk kajakozni a Wieprz patakra. Vagy folyó? Mindegy, egyezzünk ki csermelyben.

Itt van Piotrek Ligaj, Paweł (Płaszczak), Bogusia, Szymon, Mariusz, Waldek, Paulina (Klebba) és még többen. Én Paulinával kerülök egy csónakba; mindketten tapasztalatlanok vagyunk még, ez meg is látszik, de aztán ráérzünk az egész lényegére és ritmusára. A végén elszántan előzgetjük egymást Szymon és Mariusz kajakjával. De csak alig tudjuk elkerülni, hogy bele ne boruljunk a Wieprzbe.

Ez a lökött Mariusz viszont magától beleugrik, és vontatja az összes csónakot!

Mindenesetre élmény volt. De elég a kitérőből, ez nem tartozik szorosan az eseményekhez, gondolom ti inkább a táborról akartok hallani. Hát térjünk vissza Szczebrzeszynbe!

Tehát szóval: A mai nap úgy volt meghirdetve a programban, mint „Dzień wołoski”. Több előadás is volt a vlachokról. Elsőként Karolina Bielenin-Lenczowska beszélt a Zsinagógában a Macedóniában élő valachokról. A vlachok is úgy tartják magukról, hogy valamilyen itt, a Balkánon élt régi néptől származnak. Leginkább az ókori makedónoktól szeretik származtatni magukat. (A románok, mint tudjuk a dákoktól és a thrákoktól.)
Azt láttuk, hogy a cincárok román eredetűek. Van saját nyelvük és írásuk is. Ami nem egészen egyezik a román írással, bár hasonlít rá. Pl.: A magyar „s” hangot a románok „ş”-nek írják, a cincár abc-ben viszont ezt a(z) „sh” jelzi. Vannak ezen a nyelven szótárak is, és elvben a vlachok bizonyos nyelvi autonómiát is élveznek a hazájukban. Mindazonáltal a macedóniai vlachok már nemigen használják a nyelvet. Mégis, sokan vallják magukat vlachnak, van egyfajta öntudatuk. Az olyan menőnek, előkelőnek számít. Az arumánokról ugyanis az a kép terjedt el, hogy szorgalmas, dolgos népek. Igaz, emellett az is, hogy zsugoriak. Viccek is szólnak róluk, úgy, mint a skótokról. („Hogyan keletkeztek a gyíkok? Átadtak a vlachoknak megőrzésre egy krokodilt.”) Valahogy eszembe jutottak a szlovákiai Čičmany falu lakói: bolgár eredetűek, bolgárul rég nem beszélnek, de különleges népművészetükhöz, amelyben érdekesen keverednek a bolgár és a szlovák elemek, változatlanul ragaszkodnak. Kérdés, hogy az arumánok mennyire őrzik a folklórjukat Macedóniában. Vsz. őrzik. Egyébként a központjuk Macedóniában Kruševo/ Crusheva.

A szerbiai vlachok más kategória. Ők nemcsak folklórjukhoz és népművészetükhöz ragaszkodnak, de él még köztük a mindennapi használatban a beszélt vlach nyelv is. Van egy csoportjuk a Homoljei-hegyekben, akiket ungureneknek neveznek. (!) Érdekes, nem? Akik most itt vannak a táborban, ők Szerbiából érkeztek és használják is még a nyelvüket. (Bár láttátok, szerb neveik vannak: Novica, Slobodan, Petar.) Még a legfiatalabb, Petar is így beszél az öregekkel, saját kortársaival azonban már inkább szerbül. Joannával is szerbül értetik meg magukat.

Természetesen a második előadást Joanna Wichowska tartja. Régi barátja és jó ismerője a balkáni népeknek. Az ő előadása elsősorban a szerbiai vlachok mágiájáról szól. Ez egy külön önálló mágiai iskola. Persze nem sok köze van a nyugat-európai, Roxfort-Hogwarts nevével fémjelzett „tudományos” mágiához. Ez inkább a kelet-európai iskola, azon belül is a balkáni. Mert azért „keleten” is megvannak a maguk varázslási módszerei a nyugati és keleti szlávoknak, más az ázsiai elemeket őrző magyar iskola, más a balti, és megint más a balkáni módszer. A vlach mágia azonban a balkáni iskolán belül is kisebb egységet alkot. Csodálkoznék, ha Nagy Mester, az egész Világ varázslását és vallását rendszerező román mágus, Mircea Eliade nem járt volna náluk. Speciális módszereik vannak az elhunytakkal való kapcsolattartásra, sok náluk a halottlátó.
Joanna egy filmet mutat az egyik leghíresebb cincár bosziról, aki a ráolvasáshoz és a szerelmi mágiához is nagyon értett, de igazán halottlátóként és jósként szerzett hírnevet magának. Neve? Egyszerűen Baba Jovana néven ismerték. Többször jártak nála néprajzi gyűjtők is. Révületbe esésekor táncba kezdett és énekelt folyamatosan, szinte levegővétel nélkül: segítségül hívta a szellemeket, elmondta utazását, az egyik másik Világban, végül a jóslatot, a kért halottól. Kezében bazsalikomot tartott az Ég felé. A vlachoknál ez a szent növény, nem is használják főzésre, csak varázslásra. Azért az viszont furcsa, hogy baba Jovana engedte, hogy filmre vegyék.

Még egy másik filmet is mutattak (Ja, pokojnik), ami meg a valach temetési szokásokról szólt. (Ezekhez is sokféle mágia kapcsolódik.) Meg egy emberről, aki már életében megrendezte saját torát. Hihetetlenül bőséges és vidám lakoma volt az. Ez az ember szépen és emlékezetesen akart elbúcsúzni. Le is írta, hogyan temessék el. (Meg is halt nem sokkal a tor után.) A magyar nézőnek akaratlanul két ember juthatna erről eszébe: Halász Péter, a koreográfus, aki még elevenen befeküdt a koporsóba, és megcsináltatta saját temetési szertartását, nem sokkal halála előtt. A másik az ükapám, aki végrendeletében pontosan leírta, hogy temetésekor mikor mit játsszon a zenekar. (Némelyik nótát ő maga találta ki.) Ő is vidáman akart elbúcsúzni. Sikerült is, mert az azért szokatlan volt azon a vidéken, hogy egy temetésen csárdást játsszon a cigánybanda. Sokáig emlegették is még az öreget ezért mindenfelé Ózd környékén. Igaz, ő nem lett olyan országosan ismert, mint Halász Péter.

Be kell viszont vallanom, hogy én ezt az utóbbi filmet nem láttam, csak mások elmondásából szereztem ilyen pontos ismereteket. Ugyanis Magda Michalak (Jelenia Górából) megkért, hogy tanítsak meg neki valamilyen magyar csárdást. Így hát tanítottam neki egy palatkai-keszüi szép csárdást. Remekül ment már az elején. Ami azt illeti, Magda a legszebb lány a táborban, de ezekszerint a legjobb táncos is.

A ma esti koncertet a Transkapela nevű klezmeregyüttes adta. Ők szemmel láthatóan jól ismerik a magyar és a Kárpát-medencei zsidózenét is. Persze őket sem kerüli el a lengyel klezmeregyüttesek általános divatja: a művészieskedő, jazzes, öncélú improvizálgatás, klezmer címén. (Ami azért néha szintén lehet jó és ötletes, csak a klezmernek talán nem csak ez lenne a lényege). De azért nem olyan elvontak és elszálltak, mint pl. a Kroke: játszanak autentikus dallamokat is. Nem egy olyat köztük, amit a Veszprémer Klezmer Band is! (Máramarosi dallamok) És használnak kifejezetten Kárpát-medencei hangszereket is. Például gardont . Bár ezen kicsit másképpen játszanak, mint azt mi, magyarok megszokhattuk. Vagy csak más dallamokat. De hát miért ne lehetne kísérletezni? Meg előkerül a tölcséres hegedű is, amit szintén nem sűrűn látni Lengyelországban. Ezzel nagy sikert aratnak, mindenkinek nagyon tetszik. Nekem az is bejön, ahogyan cimbalmon játszanak. A cimbalmot egyébként Lengyelországban is használják egy-két helyen, de hogy pontosan hol, nem tudom.

A táncházban ma Novicáék játszották a főszerepet: volt egy csomó vlach tánctanítás.

Csak kettőnek a nevére emlékszem: stara vlaina és žihino kolo. Meg volt még egy "egértánc" is, ami gyors mozdulataival állítólag az egerek lyukba való ki-be-rohangálására emlékeztet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése