Az egyik az életkor abszolutizálása. Vagyis az a jelenség, mikor dolgokat vagy embereket kizárólag a régiségük illetve életkoruk alapján ítélnek meg, minősítenek. Más szóval az eltelt időnek önmagában értéket tulajdonítanak sokan.
Például, amikor egy szakmai vitában, mikor egy nálam idősebb embernek elfogy minden érve, akkor azzal próbál leszerelni, hogy ne okoskodjak (rosszabb esetben: ne szemtelenkedjek), én ezt úgysem tudhatom, mert még fiatal vagyok. Legnevetségesebb ez abban az esetben, mikor valaki kitalált történelmi tényeket akar velem elfogadtatni; méghozzá olyan régi időkről, amiket egyikünk sem tapasztalhatott meg közvetlenül. Ilyenkor persze mindketten a történeti forrásokra vagyunk utalva. És ha én szakmámból adódóan utánanézek a rendelkezésre álló forrásoknak, és abból még következtetéseket is levonok (saját életem tapasztalatai alapján), akkor nem értem, hogy miért érv ilyenkor az, hogy ezt vagy azt egy nálam idősebb ember állítja.
Vagy például mikor az Új Színház nevét meg akarják változtatni, arra való hivatkozással, hogy le akarják rombolni azt a tévhitet, hogy ami új, az feltétlenül jó is. Holott itt éppen elárulják magukat, azok, akik ilyesmit terveztek: hiszen az Új Színház neve nem azt jelenti, hogy a „Város Legkirályabb és Legmenőbb Színháza”, hanem azt, hogy más színházakhoz képest később keletkezett. A színház ÚJ urai azonban úgy tesznek, mintha éppen ezt nem tudnák elviselni: annak gondolatát, hogy az Új Színház nem olyan régóta működik, tehát (az ő szemükben) nincs úgymond „történelmi legitimációja”.
Vagy például mikor beleszólást követelünk a rólunk szóló döntésekbe, és a döntéshozónak az a válasza: ki vagy te, és hány éves, és mit tettél le az asztalra fiacskám?
Vagy például mikor tiszteletet követelnek tőlem olyan nyugdíjasok, akik ok nélkül képesek perceken keresztül ordítozni velem vagy akárki mással a lehető legmocskosabb stílusban.
Vagy például mikor egyesek bizonyos európai nyelvekről minden mondatukban megemlítik, hogy azok „új nyelvek”. Szemben a magyarral, ami „régi/ ősi nyelv”. Az egyébként lehet, hogy a mai magyar embernek sokkal könnyebb megérteni egy évszázadokkal ezelőtti szöveget, mint mondjuk egy mai angolnak egy óangol eposzt, de ez csak azt jelenti, hogy a magyar nyelv lassabban változik, mint az angol. Érték ez önmagában? Szerintem nem. Az angol nyelven éppen olyan változatos gondolatokat lehet kifejezni, mint magyarul. Akkor meg mi a probléma?
És a leggyakoribb példa: mikor egyesek azt próbálják bebizonyítani, hogy a magyarok mennyivel régebben itt vannak a Világnak ebben a régiójában mint mások. Érdekes: száz-százhúsz évvel ezelőtt, mikor az európai országok körében az imperializmus és a gyarmatosítás volt a divat, akkor a magyar politikusok jelentős része éppen azt igyekezett hangsúlyozni, hogy a magyarok jöttek ide később, és leigázták a többi itt élő népet, tehát az itt élő népek közül a magyarok a legfejlettebbek, akik egyedül képesek gyarmatosítani és államot szervezni.
Ma a régiség bizonygatása megint egy ilyen általunk elképzelt nemzetközi versenyt akar megjeleníteni, amely verseny már rég végetért, és senkit nem érdekel évszázadok óta.
Az hogy az öregek letorkolják és kioktatják a fiatalokat akkor is, ha nincs rá különösebb okuk, nem új jelenség. Manapság az az aggasztó, hogy az egész szemléletnek nagyon sok fiatal is behódolni látszik. Példa erre az ezen a blogon idézett szöveg görcsös ismételgetése sokfelé.
De az is megtörtént már velem, hogy egy idősebb emberrel való szakmai vitában nem az illető bácsi/ néni próbálta elterelni a vitát az én fiatalságom felemlegetésével, hanem egy másik korombeli fiatal. Valami ilyesmi szavakkal: „Hogy lehetsz ilyen tiszteletlen ezzel a tekintélyes öreg úrral/ hölggyel?”
Mindez azonban, mint már sokszor megállapítottuk nagyban az elöregedő társadalom következménye is. (A régi jó időkben azért néhány politikusi beszédben még szokás volt megemlíteni az ifjúságról, hogy a fiatalok jelentik az ország jövőjét. Manapság ki mond egyáltalán ilyet? Kinek jutna eszébe azzal biztatni a fiatalokat, hogy az ország jövőbeli arculata rajtuk is múlik? Inkább azt hangsúlyozzák, hogy engedelmes állampolgárok legyünk...)
Azért nem csoda, hogy mindez frusztrálja a fiatalokat. A frusztrációt az egész miatt én is érzem, minden nap. Nagyon az az érzésem, hogy sokan emiatt a frusztráció miatt menekülnek ebből az országból, nem az anyagi körülmények mindenáron való megjavítása céljából.
Itt egy konkrét példa a gerontokrata dzsentrizmus megnyilvánulására. Méghozzá az általam tapasztalt legidegesítőbb, legundorítóbb példa. Egy mondat: „Idősebb vagyok mint Szlovákia.”
Elemezgessük egy kicsit azt a jelenséget, mikor egy alig több mint húszéves fiatal kimondja, leírja, vagy a pólójára íratja ezt a mondatot. (Én is megpróbáltam higgadtan elemezni, mihelyt az első dührohamon túl voltam, mikor szembekerültem ezzel.)
Azon túl, hogy ez egy izzadtságszagú, végtelenül erőltetett, tökéletesen humortalan „poén”…
…Van-e hely, ahol ezt a mondatot poénnak fogják fel? Szerintem más helyeken nem is értik ezt a mondatot, csak olyan helyeken, ahol nagyon súlyos a középkorias színezetű dzsentrizmus.
(Szégyellem is magam, hogy érteni vélem, mit akarnak mondani ezzel. Nem szégyellem viszont kielemezni ezt a mondatot, tekintve, hogy úgysem vicces inkább beteges.)
Szóval:
-Mi értelme van egy embert egy intézménnyel összehasonlítani? Nem mondhatnám el ugyanilyen jogosan akkor, hogy én meg idősebb vagyok, mint a jelenlegi alkotmány vagy a jelenlegi kormánypárt, tehát nekem ilyen kis taknyosok ne ugassanak arról, hogy mit csinálhatok, mit nem?
-Szlovákia relatíve nem olyan régen nyerte el az állami önállóságát, ez igaz. Na és akkor mi van? Működik a szlovák állam? Igen. Jól működik? Igen. Dél-Szudánt vagy Koszovót miért nem jut eszébe senkinek a relatív „fiatalságával” zrikálni?
De most jön a lényeg:
-Belegondol egy mai fiatal, mikor ezt a mondatot kimondja, hogy ezzel saját magát is minősíti? Belegondol, hogy vannak az országban emberek (éspedig jó sokan), akik nála is idősebbek, és hogy ezzel a mondattal ezeket a nála korábban született embereket feljogosítja arra, hogy őt, a fiatalabbat degradálják, leszólják, lelkesedését elbagatelizálják, törekvéseit elgáncsolják, és őt magát a háta mögött vagy tán egészen nyíltan megalázzák?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése