Ez az ünnep leginkább a mi Március 15-énkhez hasonlít: tavasszal van, és ezért valamiféle régi pogány tavaszünnep-szerűség is egyben, de a természet feltámadásával illetőleg virágba borulásával közösségünk, nemzetünk újjászületését, illetve virágbaborulását is ünnpeljük. De még inkább azért hasonlít, mert a lengyel Alkotmány megszületését is izgalmas és küzdelmes, tervekkel és vitákkal teli, több évtizedes reformkor előzte meg, hogy aztán hirtelen pár nap alatt sűrűsödjön össze egy egész korszak minden szellemi küzdelme és végre megszülessen az eredmény jelzője: a lengyelek esetében (1791-ben) az Alkotmány, a magyarok esetében (1848-ban) az Áprilisi Törvények.
Mindkét esetben tökéletlen volt a törvény, ahogy az ilyenkor lenni szokott, mert csak első lépésnek, tökéletesítésre szoruló alapnak tervezték, de megvolt, és a megelőző korszakhoz képest óriási ugrásnak számított. Mindkét esetben egy modern nemzettudat kiindulópontja, hivatkozási alapja lett.
És mindkét esetben egy külső állam intervenciója akadályozta meg, hogy hosszabb időre átmenjen a gyakorlatba az, amiért sokan annyit küzdöttek, de az, hogy volt Alkotmány és voltak Áprilisi Törvények mindkét esetben erőt adott a továbbiak elviseléséhez, a további küzdelmekhez is. Mert volt jogalapja a küzdelemnek, volt miért küzdeni (még akkor is, ha az újabb újjászületéskor az eredeti dokumentumok már elavultnak számítottak).
És persze mindkét esetben mi is és ők is nemcsak egy-egy napot ünneplünk, hanem egy-egy reformkorszakot is, a megelőző idők minden küzdelmét és kísérletét, és azokat a reformnemzedékeket, akiknek az ismétlődő nekifutásai lehetővé tették azt, hogy egyszercsak megszülessen ez az eredmény.A lengyel reformkort 1763-tól, II. Stanisław király trónra kerülésétől számítják, végpontja, célja és eredménye pedig 1791. május 3. Vagyis ez a Felvilágosodás kora. A magyar reformkor pedig már a romantika kora. Felvilágosodás és romantika azonban nem állnak olyan messze egymástól.
Tavaly csak olyan felületesen írtam Május 3-áról, kicsit én is úgy éreztem, hogy igazából nem tudok még erről az ünnepről eleget. Idén azonban, néhány szerencsés véletlen folytán úgy esett, hogy beleástam magam a kelet-európai Felvilágosodásba.
És rájöttem, hogy milyen fontos téma ez.
Mert miért vágtam neki annak idején a XX. század kutatásának? Azért, mert nagy mértékben úgy éreztem, hogy mostani problémáink, amikkel küszködünk, elég nagy részben a XX. században gyökereznek. Tehát –gondoltam – ott kell lennie valahol a megoldásnak, illetve (mivel egyetlen lehetséges végső megoldás sosincs) az alternatíváknak is. Az utóbbi egy évben emberekkel beszélgetve, és némileg cselekedve is, vitatkozgatva és figyelve sokszor az volt az érzésem, hogy még messzebbre kell visszamenni, mert sok szempontból a középkornál ragadtunk le, vagyishát oda tértünk vissza (társadalmi szempontból) ezért néhány dolog tisztázásához igenis a Felvilágosodás eszméit is segítségül kellene hívnunk.
Példának okáért: keserves tapasztalat volt, mikor jogász-hallgatóval beszélgettem, aki a Szent Korona-eszméről kezdett süketelni nekem, de amikor azt mondtam: társadalmi szerződés (márminthogy ez lenne a lényege a Szent Korona-eszmének is eredetileg, az uralkodó és az alattvalók megegyezése, és nem egy élettelen tárgy fetisizálása), csak nézett, mint aki nem érti a dolgot. Pedig pontosan értette, mire gondolok.
Szóval igencsak égető szükség lenne visszahozni a fejekbe ilyen gondolatokat, mint természetjog (azaz természetes és alapvető emberi szabadságjogok), társadalmi szerződés (hogy a társadalmi rendszer az alattvalók beleegyezésén alapul,és ha kellemetlenné válik a többségnek, akkor változtatni is lehet rajta). Vagy hogy az uralkodó(k) tévedhet(nek), mivel emberek. Hogy a társadalmi rendszerek javíthatók. Hogy a vezetők kritizálhatók. Hogy az alattvalók nemcsak kérvényezhetnek, de javaslatokat is tehetnek bizonyos javítások érdekében. Hogy az állampolgárok aktívan is tehetnek a közügyek pozitív irányú megváltoztatásáért, és nem kell mindent az uralkodóktól várniuk. Hogy bár valószínűleg a természetfeletti erők teremtették az embert, de hogy az ember ezeket a természetfeletti erőket hogyan modellezi magának, az változó lehet, helytől, kortól, egyéntől, stb. függően. Azaz, hogy a vallások is emberi találmányok, és hogy egy vallásnak a hívei boldogságát, boldogulását kell szolgálnia. Más szóval: hogy a vallás van az emberért, és nem az ember a vallásért, ahogyan az állam is az emberért van, és nem az ember az államért.
Továbbá, hogy a Világ egy része megismerhető, és érdemes is megismerni, kutatni, felfedezni, mert izgalmas, de főleg mert hasznunkra válik. És hogy ha már nekiállunk a megismerésnek, érdemes a dolgokat több szempontból is megvizsgálni.Hát ezért vetettem bele magamat nagy és egyre fokozódó érdeklődéssel a Felvilágosodás, és azon belül is a kelet-európai Felvilágosodás tanulmányozásába.
Ami a polákokat illeti: jobban megismertem az 1791-es Alkotmány kidolgozóit, izgalmas sokszínű, de még mindig ki nem ismert csapatként állnak itt előttem, rengetegféle motivációval, rengetegféle gyarlósággal. És ez tök jó, hogy már nemcsak az Alkotmányt olvasom, hanem a mögötte álló embereket is látom.
Magyar részen pedig csak megint igazoltam magamat, hogy haladás és haza szeretete összefügg, összefüggött régen, a Felvilágosodás korában, és összefügghet most is, ha nem adjuk fel az egészet, és merünk hallgatni a régi mesterekre, nemcsak a mostani beszűkült demagógokra. De erről később.
Az 1720-as évek nemzedéke:
Akik az 1720-as években születtek, azok a lengyel reformkor kezdetén már javakorabeli embereknek számítottak. Talán óvatosabbak voltak, min későbbi követőik, de közöttük is voltak elég sokan, akik nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az új kulturális munkába.Franciszek Bohomolec (*1720 - †1784)
Egy jezsuita paptanár, aki azonban túllépett a jezsuiták ellenreformációs szemléletén, és pedagóiájában inkább az akkor sokkal modernebb felfogású piaristákhoz közelített. (A piaristák akkoriban már modern nyelveket tanítottak és társasági illemtant, meg egyéb hasznos dolgokat is, szóval sokkal kevésbé voltak merevek.) Amellett a lengyel Felvilágosodás egyik nagy írója. Komolyan vette a nyelvművelést, de minden másból viccet csinált: komédiákat és szatírákat írt (olykor talán még pajzán dolgokat is). A szerkesztője volt a lengyel felvilágosodás teoretikus (ahogyan akkor mondták: moralizáló) folyóiratának, a Monitornak, amelyet az angol Spectator mintájára találtak ki. És saját magából is viccet csinált: komédiát írt a Monitor fogadtatásáról, arról, hogy egyesek meg akarták verni ezt a bizonyos Monitort, azt hivén, hogy egy emberről van szó. Bohomolec vidám, mosolygós ember volt. Ő mondta: „Aki szégyell mosolyogni, ember mivoltát szégyelli.”
Az 1730-as évek nemzedéke:
Akik az 1730-as években születtek, azok nagyjából magával a királlyal, ifj. Stanisław Poniatowskival voltak egykorúak. Nekem úgy tűnik, Stanisław király egyszerre volt céltudatos és nagyon felelőtlen, tettvágytól égő és folyton bizonytalankodó, ötletes és tehetetlen. Szeszélyes volt, és nagyon sok mindentől fügött, hogy egy-egy szituációt előnyére vagy hátrányára tudott-e éppen felhasználni. Azok a fontos reformerek, akik vele egy évtizedben születtek, persze nem voltak mind ilyenek. De óhatatlanul hozzá, a királyhoz igazodtak, vagy támogatva őt, vagy éppen szembeszállva vele. Így aztán ez a kettősség közülük is sokuk cselekedetére jellemző lett.
id. Adam Czartoryski (*1734 - †1823)
A korban legnagyobb hatalmú lengyel mágnás-maffia, a Czartoryski-família sarja, idővel feje. Kiemelkedően művelt, ahogy illett, egész Európát beutazta, és jó kapcsolatokat épített ki mindenfelé. A Famíliában felvetődött, hogy őt jelölik királynak, de ő akkor valahogy nem érzett kedvet ehhez, így lett a jelölt az unokatestvére, az anyai ágon Czartoryski-sarj, ifj. Stanisław Poniatowski. Adam herceg beérte a klánja vezetésével, de cserébe kiépített birtokai székhelyén, Puławyban egy királyi udvarral vetekedő tekintélyű kulturális környezetet, maga köré igyekezett gyűjteni, kora legjobb íróit, tudósait művészeit, színészeit. Az unokatestvérével ellentmondásos viszonyban volt: hol támogatta, hol mindenben keresztbetett neki, hol valószínűleg kiröhögte és lesajnálta. A Czartoryskiak hagyományosan oroszbarát családnak számítottak, de Adam Kazimierzben végül a felvilágosodott hazafi felülírta az oroszok felé törleszkedő mágnást. Bár őt magát sosem érdekelte annyira a politika, mint a kultúra. Adam Czartoryski valamiféle eszenciája volt a felvilágosodott nagyúrnak: meg akarta ismerni a Világot, méghozzá minél teljesebben. Ő maga is művészkedett: zenélgetett,verseket és drámákat is írt, saját és vendégei szórakoztatására, és ezeknek az udvari előadásában gyakran fel is lépett, mint színész. De az igazi hivatását az oktatásszervezésben és az ifjúság nevelésében találta meg. Ő lett a Köznevelési Bizottság vezetője, ő alapította a Lovagi Iskolát, az európai igényességű, művelt kadétok kiképzőhelyét. Ő maga tanított is ebben a suliban, valamint ő szervezte a kadétok amatőr színházát is. Szóval valamiféle sokoldalú műveltség átadására törekedett. Kadét tanítványai közül ő fedezte fel adjutánsa, Julian Niemcewicz írói és a hadmérnök Tadeusz Kościuszko (a későbbi szabadsághős) festői tehetségét. 1791-ben teljes szívével az Alkotmány és a reformok mellé állt, és diplomáciai szolgálatot vállalt hazája megsegítésére.
Feleségével, az álomszép Izabela Flemminggel nyitott házasságban élt, öt gyermekük közül, állítólag csak egynek, a legidősebb (egyébként fiatalon meghalt) leánynak volt Adam az apja. De mindegyiket a sajátjaként nevelte fel. Adam Czartoryski erkölcseibe ez is belefért.
Később (már lemondása után) Stanisław Poniatowski állítólag azt mondta: lehet, hogy valójában Adam Czartoryskinak kellett volna királynak lennie, és neki, mármint Stanisławnak meg a kulturális ügyek intézőjének, miniszterének, lehet, hogy sikeresebb lett volna az egész állami reformfolyamat.
Ignacy Krasicki (*1735 - †1801)
A lengyel Felvilágosodás leghíresebb írója, nagy szatirikus, mindenből viccet csináló, és nevetéssel nevelni, nemesíteni akaró figura. Ő is egy pályát tévesztett pap. Valamikor a megválasztása előtt egy-két évvel barátkozott össze Stanisław Poniatowskival. Talán ennek is köszönhette, hogy 1766-ban már Warmia püspöke volt. Emellett, a már említett Monitor című lapnak ő volt az egyik legtermékenyebb szerzője. Az 1772-es évfolyamnak állítólag minden számát ő írta. De híres nem ezekről a cikkeiről lett. Sokkal inkább szatíráiról és eposzparódiáról. Mint például a Myszeida (Egériáda), amelyben a macskák és egerek harcáról van szó (egyes nem hivatalos magyar irodalomtörténészek erősítgetik, hogy az egyik egeret egy Grabowski nevű ismerőséről mintázta). Vagy a Monachomachia (Szerzetesháború), ami két kolostor összecsapásáról szól, és ez kiborította a bilit egy csomó egyházi személynél. Mire Krasicki megírta a saját magát is kifigurázó Antymonachomachiát. De írt a Felvilágosodás korában kedvelt utaztató regényt is, Mikołaj Doświadczyński kalandjai címmel. (A főszereplő nevét szó szereint valahogy úgy lehetne fordítani: Tapasztalt vagy Tapasztalatgyűjtő Miklós.)
Krasicki amellett egy megnyerő ember és mindenkivel szívélyes, remek társalgó volt. Gyakran ellátogatott Poroszországba, összebarátkozott a porosz királlyal is. Nem gondolta, hogy később éppen a porosz király lesz a Lengyel-Litván Köztársaság egyik megsemmisítője, felosztója. Annál nagyobb meglepetést okozott, hogy Krasicki ezután sem fordult el a poroszoktól. Az érseki székhely, Gniezno a porosz területekhez került, és II. Friedrich Wilhelm porosz király Krasickit jelölte ki érseknek. És ő elfogadta. Sokan átkozták érte, de ő úgy gondolta, a saját állam megsemmisülése után így használhat a legtöbbet a népének, mindenfajta emigráció, és lázadás helyett.
Stanisław Małachowski (*1736 - †1809)
Róla már volt szó tavaly is. Ő volt 1791-ben a Sejm lengyel részének marsallja (elnöke), ő az akit Jan Matejko képén a vállukon visznek az Alkotmány kihirdetését ünneplő nemesek. Róla legyen elég annyi: korának híres jogásza, amellett a reformtábor egyik legenergikusabb és legcéltudatosabb tagja. Ilyen szempontból sokkal inkább hasonlít a fiatalabbakra, mint a ’30-as években született nemzedékre.
Az 1740-es évek nemzedéke
Valamiféle köztes nemzedék. Ide tartozik a forradalmár Tadeusz Kościuszko éppúgy, mint a mérsékeltebb Józef Wybicki.
Józef Wybicki (*1747 - †1822)
Szép kalandos élete volt, nem is tudom, mit emeljek ki belőle, és azt sem, hogy jellemezzem. A legfontosabb talán most az, hogy a reformok egyik nagy visszhangot kiváltó teoretikusa volt. Alig húsz évesen lett követ a Sejmben (az országgyűlésen), és rögtön feltűnést is keltett. Mikor az orosz követ, hogy ráijesszen a lengyel nemesekre, elraboltatott két heveskedő püspököt és két másik nemest, egyedül Wybicki volt az aki hangosan tiltakozni mert. Felháborodásában rögtön be is állt a király és az orosz befolyás ellen konzervatív alapon lázadó hazafias szövetségbe, a Bari Konföderációba. De már ott is inkább eszét, mint kardját villogtatta. A polgárháború az oroszok elleni harccá vált, és mikor a Konföderáció vereséget szenvedett, Wybickinek is menekülnie kellett. Bejárta Nyugat-Európát. Talán utazása tette, talán a konföderációs tapasztalatai, hogy hazatérve rájött: ahazafiasság nem állhat meg csak a külföldi (például orosz) befolyás elutasításában, hanem a társadalmi reformok igenlésével is együtt kell járnia, hogy igazi hazafiság legyen. Józef kiváló jogtudóssá képezte magát, és várta, hogy ezekből a reformokból kivehesse a részét. 1777-ben aztán tagja lett Andrzej Zamoyski munkacsoportjának, amelynek feladata egy új törvénykönyv kidolgozása lett. És Wybicki belevágott. Közben, hogy teoretikusan is megtámogassa az új kódexet, cikksorozatot írt a Monitorba, Hazafias levelek (Listy patriotyczne) címen. Ezekben állást foglalt a jobbágyrendszer fokozatos felszámolása mellett (kis lépésekben), kimondta, hogy az uralmi rendszer az alattvalók beleegyezésén alapul, tehát az ő érdeküket is kell, hogy szolgálja, és azt is, hogy a lengyel egyházat végre függetleníteni kell Rómától, mert a püspökök (akik egyben szenátorok is) elég gyakran kerülnek ellenkezésbe az állam érdekeivel. A Hazafias levelek viharos vitákat váltottak ki. De egyelőre hiábavalónak bizonyult minden erőfeszítés. A Sejm elvetette az új törvénykönyvet, a Zamoyski-kódexet. Pedig olyan modern dolgok voltak benne, mint a robotoltató gazdálkodásról való fokozatos áttérés a bérleti rendszerre, az ártatlanság vélelme, a parasztok jogi védelme, stb.
Wybicki a későbbiekben még sok egyebet is tett, de leginkább irodalmárként vált ismertté. De leginkább talán arról híres, hogy az ország felosztása után külföldre távozván, barátjának, Jan Henryk Dąbrowski tábornoknak segített emigráns lengyel légiókat szervezni Itáliában. Írt egy indulót is ezeknek a légióknak, a Dąbrowski-mazureket, és ebből lett aztán a mai Lengyel Himnusz. ( „Jeszcze Polska nie zginęła” – „Nincs még veszve Lengyelország”).
Az 1750-es évek nemzedéke:
Akik az 1750-es években születtek, azoknak a politikai szocializációja már II. Stanisław király uralkodásának idejére esik. Talán jobban hozzá voltak szokva a szabadabb és szofisztikáltabb véleménynyilvánításhoz. Ezért merészebbek, sőt néha radikálisabbak voltak, mint az elődeik. Már nem az óvatos, és általában mindenféle álnevek alatt kiadot Monitort tekintették fő fórumuknak, sokkal inkább a saját, bátran felvállalt brosúráikat.
Hugo Kołłątaj (*1750 - †1812)
Ő volt a változások, a reformok egyik legfőbb motorja. Szegény nemesi családból származott, ahogy mondani szokás „self-made man” volt, azaz a maga erejéből, szinte a semmiből küzdötte fel magát a király tanácsadói közé. Fiatalon egyházi pályára lépett, de ezt ő is csak afféle első ugródeszkának tekintette. Tanult Krakówban, Rómában és Bécsben. Hazatérve az egyházi méltóságokkal kapott birtokok jövedelmét használta fel tőkeként, hogy egymás után sikeres vállalkozásokat kezdjen. És korának egyik legsikeresebb üzletembere lett, elsősorban hajókat vásárolt, amikkel gabonát és fát szállított, később egy sóbányát is vett, és mindezekből nagyon meggazdagodott, így egy idő után műgyűjtő szenvedélyének is hódolni kezdhetett (közben ő maga is festegetett). Mindazt, amit csinált, egyfajta kísérletnek s tekintette, arra, hogy bebizonyíthassa, lehet a feudális viszonyokat feladva is sikeresnek és gazdagnak lenni. Birtokain ugyanis a robotoltatásról ő is áttért a bérleti rendszerre.
Az üzletember azonban csak az egyik arca volt, és igazság szerint inkább csak eszköznek tekintette felhalmozott vagyonát is ahhoz, hogy egyéb terveibe, az országban szükséges reformok keresztülvitelébe belevághasson. Idővel őt nevezte ki a király a Krakkói Akadémia (Egyetem) rektorának, és így Kołłątajra várt az a feladat, hogy itt tanügyi modernizációs változtatásokat keresztülvigye. És nagyrészt keresztül is vitte, annak ellenére, hogy a krakkói püspök ahol lehetett gáncsolni igyekezett a tevékenységét. Mindeközben egy nagyeszű tanítványaiból egy villogó intellektuális agytrösztöt alakított ki, amit csak Kuźnicának (Kovácsműhelynek) nevezett. A ’80-as években már leginkább a polgárság és a városok politikai jogaiért harcolt, kiállt a zsidók mellett is. Azt szerette volna, ha a nemesség és a polgárság összeolvadásából végre egy új, szélesebb vezetőréteg alakulhatna ki.
Az oroszok elleni háborúra nem látott esélyt 1792-ben, ezért egy darabig békíteni próbált, majd külföldre menekült. Emigrációja idején Ring Éva professzor szerint a magyar jakobinusokkal is kapcsolatban állt. Tadeusz Kościuszko felkelése idején visszatért, és a pénzügyek irányítója lett az ideiglenes Nemzeti Tanácsban. Utána évekig orosz börtönben ült. Még megérte a Varsói Hercegség megszületését is. Összességében Kołłątaj is egy példája volt a felvilágosodáskori, nyughatatlan, mindig újat tervező, ezerfelé figyelő, és kísérletező embernek, akiknek az Alkotmány kiharcolásában akkora szerepük volt.
Ignacy Potocki (*1750 - †1809)
Ő is ilyesmi volt, igaz neki nem kellett annyira megküzdenie mindenért, mint Kołłątajnak. Ő egy másik csoport tipikus példája: azé aki némileg saját mágnási környezete ellen is lázadt. Beleszületett abba az ellentétbe, ami a Köztársaság két legnagyobb hatalmú családja, a Czartoryskiak és a Potockiak között feszült. És mégis: ő lett az, aki (részben házasságával, részben okos hozzáállásával) valahogyan ki tudta békíteni ezt az ellentétet. Akkor meg a Czartoryski-família akarta felhasználni a családi érdekekkel szemben „renitenskedő” király ellen. És Ignacy egy darabig hajlott arra, hogy ilyen intrikákban részt vegyen. Mégis: egy idő után ő lett az, aki ezen az ellentéten is túl tudott lépni, aki felül tudott emelkedni minden családi és hatalmi harcon, és sikerült nagyobb perspektívába helyeznie a dolgokat. Sokkal fontosabb lett számára is az ország modernizálása, mint egyik vagy másik főúri klikk hatalma. És ez nagy lépés volt. Öccsével, Stanisławval együtt ő volt az egyik létrehozója és vezetője az Alkotmány létrehozására majd védelmére szerveződött csoportosulásnak, amely 1791 májusa előtt Hazafias Pártnak (Stronnictwo Patriotyczne-nek), utána pedig az Alkotmány Barátainak Körének (Zgromadzenie Przyjaciół Konstytucji-nak, a továbbiakban ZPK) nevezte magát. Ezt szokták az első modern értelemben vett lengyel politikai pártnak tartani, hiszen ennek a csoportosulásnak már nemcsak hatalmi, hanem hosszútávú a szó jó értelmében vett politikai tervei is voltak.
Kazimierz Sapieha (*1757 - †1798)
Ő is ugyanazt az utat járta be, amit Adam Czartoryski a maga ingadozó, és Ignacy Potocki a maga szilárd, mérlegelő módján. Kazimierznek mindez azonban sokkal több küzdelmébe került: nem csak osztályhelyzetéből fakadó szemléletén kellett túllépnie, hanem meg kellett küzdenie családi kapcsolatainak másfelé húzó erejével, és saját érzékeny, néha befolyásolhatónak tűnő szemléletével is. És mindegyikben sikeres volt. Emellett igez rá az is, hogy sok szempontból már egy új kor gyermeke volt a többiekhez képest. Az egyik leggazdagabb litvániai család sarja volt, de már az új, modern intézményben, Czartoryski Lovagi Iskolájában tanult, kadétként. Így egy sokoldalúan művelt tüzértiszt lett belőle, aki értett az építészethez, az erődítéstanhoz, és a kémiához is. (Persze ez utóbbi egy tüzérnek kell is.) Szintén bejárta Európát, különösen sok időt töltött Itáliában és Franciaországban. Mindemellett sokáig meghatározó volt az életében, hogy egyik nagy mesterének a nagybátyját és atyai jóbarátját Ksawery Branickit tekintette, aki a reformok ellenzőinek fő vezetője volt, és az oroszok feltétel nélküli kiszolgálója. Sapieha folyamatosan ingadozott a nagybátyja iránti tisztelet és odaadás és saját meggyőződése között. A hosszú reformországgyűlésen, a Négyéves Sejmen (1788-1791) ő lett az országgyűlés litvániai részének marsallja (elnöke), és ekkor végleg elköteleződött a reformtábor oldalán. Kiállt barátja, Ignacy Potocki mellett, még a nagybátyja ellenében is. Emellett azzal is feltűnést keltett, hogy egész idő alatt nem volt hajlandó nyugati típusú (németes illetve franciás) ruhában és parókában megjelenni, hanem a hagyományos hosszú lengyel köntöst viselte. (Példáját aztán sokan követték a reformerek között is.) Mindenben eljutott az önálló véleményalkotáshoz, tudta, hogy az újítások és a tradíciók egyaránt fontosak egy nemzetépítő munkánál, és ezt a meggyőződését fel is merte vállalni. 1791. Május 3-án az ünneplő tömeg őt is a vállán vitte végig Warszawa utcáin, amint azt Jan Matejko képén is láthatjuk. 1792-ben pedig (úgyis mint tüzértiszt) kész volt fegyverrel harcolni az Alkotmányért és barátaiért, még saját szeretett nagybátyja ellen is, mikor az az oroszok oldalára állt.
(Lengyel tüzértisztek az 1792-es "alkotmányvédelmi" háború idejéből.)
Stanisław Staszic (*1755 - †1826)
A reformok másik nagy teoretikusa Kołłątaj mellett, igaz sokkal inkább elméleti szakember, emellett tudós geológus. Ő az egyetlen nem nemes származású az itt bemutatott személyek között. (Igaz nem éppen szegény, sőt kifejezetten módos és művelt családba született.) Így neki is leginkább a papi hivatás adta a felemelkedés lehetőségéta tudósok közé, bár ő volt az aki a legkevésbé vette ezt komolyan mindenki közül. A végén már a reverendát sem hordta. Bár nem-nemesként, a Sejmen nem lehetett szavazati joga, azért a reformelképzelések kidolgozásában résztvett, és néha még barátjánál, Hugo Kołłątajnál is radikálisabb javaslatokat tett. Sokat foglalkozott a természetjoggal, a modern gazdaságtannal, ő is szorgalmazta a robot megszüntetését, és a bérleti rendszerre való áttérést. Sokoldalú, nagyeszű ember volt. Polákországban ma is számos suli viseli a nevét.
És persze jöttek aztán még többen, náluk is fiatalabbak, akik lelkesen asszisztáltak az Alkotmány kidolgozásánál, de róluk majd máskor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése