2013. január 3., csütörtök

Megemlékezés

Most akkor szokás szerint emlékezzünk meg azokról is, akik az elmúlt évben haltak meg, és valami miatt fontosak voltak nekem vagy nekünk. Maradjon meg szép emlékezetük!

Władysław Trebunia-Tutka lengyel góral népzenész, szobrász, festő és grafikus. A híres Trebunie-Tutki góral ("gurál") népzenei együttes vezetője volt (két fiával és lányával, valamint más rokonaival játszott itt együtt). Nagyon szerettem a zenéjüket. Władysław apó 70 éves volt.

Wisława Szymborska Nobel-díjas lengyel írónő, költő. 88 éves volt.

Whitney Houston amerikai énekesnő. 48 éves volt.

Bakonyi Ernő „Savanyú” néptáncos, pedagógus, táncoktató. Szépen ment el, tánctanítás közben halt meg. 53 éves volt.

Neil Armstrong amerikai pilóta, űrhajós, az első ember, aki a Holdra lépett. 82 éves volt.

Eric Hobsbawm angol történész, a marxista történetírás megújítója. 95 éves volt.

Wanbli Ohitika (azaz Bátor Sas) oglala polgárjogi aktivista. (Russel Means néven is emlegették.) A lakota (teton)-sziúk oglala törzséből származott. Az Amerikai Indián Mozgalom aktivistája volt a '70-es években. Közép- és Dél-Amerika őslakosait is igyekezett bevonni a mozgalomba. Később néhány filmszerepet is vállalt: ő volt Csingacsguk Az utolsó mohikán 1992-es filmváltozatában (amelynek kevés köze volt az eredeti regényhez) vagy például Powhatan főnöknek (Pocahontas apjának) a hangja a Pocahontas című Disney-filmben, stb. Mindamellett haláláig aktív környezetvédő és jogvédő volt. 72 évet élt.

Komár László énekes, a Scampolo, a Non-Stop, az Atlas és a Sprint frontembere. 67 éves volt. (http://www.youtube.com/watch?v=TYHCWor-3II)

Larry Hagman amerikai színész. Legemlékezetesebb szerepe Jockey Ewing volt a Dallas sorozatban. Dallasban is halt meg, 81 évesen.

Hollósi Frigyes színész, a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 71 éves volt. (Eredeti neve: Weininger Frigyes)

Hazai Attila író és amatőr zenész, a Budapesti skizo szerzője, a Pepsi-érzés énekese. 45 éves volt.

Vértessy Sándor újságíró és televíziós szerkesztő, számos műsor készítője. 82 éves volt.

Györgyfalvay Katalin néptáncos, koreográfus, pedagógus, a Honvéd és a Bihari Együttesek tagja, majd a Vasas Együttes vezetője. Kísérletező, újszerű koreográfiáival vált híressé. 75 éves volt.

Pálfy Gyula néptáncos, hangmérnök, néprajzkutató, népzene- és néptáncgyűjtő. A Bartók Együttes tagja, Tímár Sándor tanítványa volt, az utóbbi években pedig a MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa. 62 éves volt.

Gruber Hugó bábművész, színész, szinkronszínész (eredeti szakmája szerint műszaki rajzoló). Leginkább bábos volt, de sokoldalú színész is. A legtöbbek mégis jellegzetes hangjáról ismerik, amelyet annyi filmben kölcsönzött különböző alakoknak. 74 éves volt.
("Ez csapda!" http://www.youtube.com/watch?v=nvJrz7g3w-M)

Sally Ride amerikai asztrofizikus, az első amerikai női űrhajós (és máig a legfiatalabb amerikai űrhajós). Később biztonságpolitikai szakértő és egyetemi tanár. 61 éves volt. (a képen jobbra.)

Monoszlóy Dezső költő, író, műfordító. Hosszú élete során volt bányász, kőműves, tengerész és egyetemi tanár, élt Budapesten, CsehSzlovákiában, Jugoszláviában és Ausztriában. Bécsben halt meg, 88 évesen.

Carlos Fuentes mexikói író, diplomata. Ő is sokfelé élt a Világban. 73 éves volt.

Xantus János filmrendező, színész, olyan filmek alkotója, mint az Eszkimó asszony fázik vagy a Rocktérítő. 59 éves volt.

Bob Anderson angol kardvívó, hollywoodi filmek harci jeleneteinek koreográfusa a Csillagok háborújától a Hegylakón át a Gyűrűk Uráig. (A Csillagok háborúja vívójeleneteiben általában ő is játszotta Darth Vadert.) 89 éves volt.

Josef Škvorecký cseh író, műfordító. Több regénye magyarul is olvasható. 1968 óta Kanadában élt. 87 éves volt.

Csemer Géza színházi rendező, forgatókönyvíró, a Cigány Színházi Társulás alapítója. 67 éves volt.

Géher István költő, író, irodalomtörténész, az egyik legelismertebb magyar Shakespeare-kutató. 72 éves volt.

Ray Bradbury amerikai sci-fi-író. 91 éves volt.

Włodzimierz Smolarek híres lengyel focista (csatár), VB-bronzérmes. 54 éves volt.

Janusz Zawodny lengyel partizán-katona és politológus. A második világháború alatt a lengyel titkos ellenálló hadsereg a Honi Hadsereg (Armia Krajowa) katonája volt „Miś” azaz „Maci” álnéven. Részt vett a varsói felkelésben, a végén német hadifogságba esett, ahonnan később a britek szabadították ki. Utána Władysław Anders tábornok brit szolgálatban álló lengyel hadseregének a katonája lett. (http://en.wikipedia.org/wiki/II_Polish_Corps) 1948-ban az USA-ba emigrált, elvégezte a politológia szakot a Stanford Egyetemen, és később Jimmy Carter és Ronald Reagan stratégiai tanácsadója volt. 90 éves korában halt meg, Amerikában.

Joe Murányi/ Murányi József amerikai magyar jazz-klarinétos, Louis Armstrong zenésztársa. 84 éves volt. (A képen jobbra.)

Zádor Ervin vízilabdázó, olimpiai bajnok. 1956-ban, Melbourne-ben az Olimpia elődöntőjében, a magyar-szovjet meccsen ő kapta azt a bizonyos nagy pofont, ami miatt felrepedt a szeme alatt a bőre és összevérezte a medencét („Melbourne-i vérfürdő”). Zádort nem érdekelte különösebben a politika (a Szabadság, szerelem főszereplőjét sem róla mintázták, sokkal inkább Gyarmati Dezsőről), mégsem tért haza a megnyert Olimpia után: Amerikában lett úszóedző. 77 évesen halt meg.

Orosz István nyomdász, író, a szamizdat Beszélő folyóirat egyik alapítója. 61 éves volt.

Jon Lord angol orgonista, a Deep Purple billentyűse. 71 éves volt.

Horváth Sándor színész, színházi és filmszerepeiről is híres. 80 éves volt.

Foky Ottó animációsfilm-rendező, bábkészítő. Többek között Mirr-Murr, Makk Marci, Misi Mókus, a Tévémaci és Mekk Elek figurájának tervezője. 85 éves volt.

Bogáti Péter író. Főleg gyerekkönyveiről, történelmi regényeiről és sci-fi-regényeiről lett híres. 87 éves volt.

Hemző Károly fotóművész. Az egyik legsikeresebb magyar sportfotós volt, aztán arról lett híres, hogy fotós illusztrációkat készített a felesége, Lajos Mari szakácskönyveihez. 84 éves volt.

Vallai Péter színész. Nem azonos a Csabagyöngye kapusával, de valószínű, hogy ez utóbbi róla kapta a nevét. Vagy fordítva. 65 éves volt.

Ravi Shankar az egyik leghíresebb indiai (bengáli) szitárművész. 92 éves volt.

Sava Babić szerb író, költő, műfordító. Amellett, hogy költő, a magyar irodalom egyik legnagyobb szerb fordítója is volt, a legtöbbet Hamvas Bélától fordított.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése